|
Nem
mindennapi hatást keltett - így szóltak róla az elsõ hírek, mikor fõpróbáját
megtartották. Jött az izgalmas premier-este. Jávorka félve mondta el a maga
prológusát. Fölgördült a függöny, s színpadra vonult a magyar színházaknak régi
idõ óta legszenzációsabb darabja: Ocskay brigadéros… Bajos a budapesti
sajtóvélekedések után elindulni. Még bajosabb kiigazodni. A pajtáskodás kisded
játékait jól ismertük. Hinni sem tudtunk hát egészen a nagy sikernek. Csak
mikor erõsen kezdett üvöltözni a kidirigált ellenzék. Csak mikor olvastuk a
szövegben pedig csak vázdarabot: kezdtünk hinni és tapsolni… Így lett a „nem
mindennapi hatású” darabból magyar Cyrano, s így lett Herczegbõl a magyar
Rostand, igaz dicsõségre szert tevõ, nagy magyar író.
*
Glosszákat
írunk csak a darabról. Szószátyárság volna terjengve szólni róla. Hisz csak a
minap is megkapták olvasóink ismertetését a vonal alatt. - És más okunk is van
e rapszodikus beszámolóra. A mai este közönsége jól sejti, hogy mi az… Miklós
mesteréknek, Bartha Miklóséknak tudniillik - mert a darabban is szerepel egy
Miklós mester - valóban volt okuk hazafiatlannak, kegyeletlennek elkeresztelni
Herczeget.
Hogyne,
mikor Kártevõ Sándornak nevezteti a Rákóczi bírtokokkal jutalmazott Károlyi
Sándort. Hogyne, mikor Piber vikárius megcsalja a kurucot, a labancot - de
önmagát soha. Hogyne, mikor olyan groteszk módon világít be az udvariak furcsa
világába.
Ám
ma sokan látták a darabot. Legalábbis - a prológ szavaival élve - sok szív játszotta el. E szívekre feküdjenek
a kezek, s az ajkak úgy merjék állítani: nem magyar-e, nem drága-e, nem nemesen
hazafias a Herczeg darabjának minden kis tendenciája?!…
*
Nem
Bánk bán. Ez a hasonlítás igen szerencsétlen volt. Nem az úgynevezett iskolai
„taglalni való”, sem az úgynevezett klasszikusok közül való a Herczeg darabja.
De mesteri színpadi munka. A színpad rafinált, modern mestere írta. Jeles, esztétikus bácsik természetesen nem
tudják megérteni ezt. Nem tudják, hogy a színpadi írónak ki kell magából
válnia, még tán az akadémikusi babérokról is lemondania, hogy a színpadon azt a
hatást tudja kelteni, mit mint író szimpliciter kelthet. Herczeg a színpad
rafinált mestere. A nagy, meleg hatások ismerõje. Darabjának tárgyát így
választotta, történetét így építette fel, alakjait így rajzolta meg. Mesterien
mindegyiket…
*
Már
jubilált a Vígszínházban, lejátszották rég a vidéken. Mi várva vártuk szintén
rég. S megkaptuk ma. Akik máshol, a Vígszínházban, Szegeden, Kolozsvárt vagy
Debrecenben látták: elhiszik-e, hogy a ma este összesen nem volt öt kihívás.
Hogy nyílt színen csak Dili és Szörényi személyesítõi kaptak tapsot? Hogy a
darab vezetõ alakja elveszett, csak akkor láttuk, mikor már a várakozáson felül
rossz volt? Hogy kínosabb, lesújtóbb impressziókkal nem távoztunk még ebbõl a
sok szomorúságot látott új színházból, mint ma?…
*
Hiszen
a díszletek pazarok voltak. A jelmezek vakítóak. Tarlókon háló kuruc vitézek
ékes díszmagyarban ragyogtak… És ilyen
volt minden ragyogás ma este. Higgadtan szólva is: düh fogott el bennünket.
Mert szép és kedves a naivság, de az a nagy naivság, hogy az abszolút
tehetségtelenség vállalkozik sziklagörgetésre, s a képtelenség nagy erejûségre:
már dühbe hozó. Somogyi Károly annyira nem
színész, hogy lehetetlen róla hosszabban vélekedni. Ocskay Lászlója paródia
volt. Sajnos, hogy ezt senki sem merte megmondani neki, s hogy felelõsségre is
csak õt lehet érte vonni. Többet - a ma esti közönség szóljon mellettünk, s
szólni fog - nem mondhatunk.
*
A
fegyelmezetlenség ülte orgiáit. A gondolat, ötletszegénység, a tartalmatlanság.
Igazi, való nagy sikere, még ez összevisszaságban is kitûnõ, csak P. Szép Olga
Dilijének s Szarvasi Sándor Szörényijének volt. Õk megértették Herczeget, meg a
darab lelkét. Erõs, biztos, nagystílû alakok voltak. Nyílt színen szólt feléjök
a taps. E. Kovács Mariska énekmûvészete sohse riasztott jobban, mint ma, Pintér
kétségbeejtõen szavalt. Erdélyi elfog[ad]hatatlan semmi, Nyáray, Pataky,
Peterdy, Bognár tûrhetõk csak az epizódalakok között. Szomorú, de való
beszámoló egy igazán ragyogó színpadi mestermunka premierjérõl, melynek
hét-nyolc elõadáson kellett volna egymásután gyújtva lelkesítnie s megríkatnia…
Szabadság 1901.
április 20.
|