|
Félemberek,
félerkölcsök korában egy egész ember
ma ünnepli ötvenedik születésnapját. Rosszul szóltunk: nem ünnepli. Véletlenül
árulta el. Kissé panaszosan, hogy eljár az idõ, s õ egy félszázadot élt le
immár a neki szánt életdarabból… Nem ünnepli hát, hanem emlékezik. Nem az
úgynevezett nagy emberek közül való.
Sok ágú koronát egyik õse sem szerzett mûvészi címerrel, õ maga pedig nem
akarta ezt a mulasztást soha helyrehozni. Nem visel díszes állást, szerepelni
sohase vágyott, ezért a mi írásunkért is meg fog haragudni biztosan…
…Stern
Hermannak hívják… Stern Hermann egyszerûen, de bár mindenki úgy megbecsülné a
nevét, mint ezt a nevet a gazdája! Még egészen ifjú ember. Cincinnatus egészen:
puritán, becsületes, lelkes és fiatal.
Nem
születnek ma már olyan egész szívvel, amilyen az övé. Csupa hit, lelkesedés,
elnézés és szeretet. Az ideálok hívek maradtak hozzá, remény meg nem tudta
csalni, csapás el nem tudta keseríteni. Pedig könnyen jön a szemébõl a könny, a
kurucsága is csupa lágyság. A Kossuth-nóta megríkatja, a negyvennyolcas elvek
feltüzelik, de hazafi hitét egy tatárjárás sem tudná elrabolni.
Igen,
mert hát nagy kuruc Hermann bácsi. Önzetlen, fanatikus híve a függetlenségi
elveknek, de a legkedvesebb politikai ellenfél. Nála nem üres szó az eszme, s
nem gyanúsítás a fegyver. Milyen örömmel ismerjük ezt el, habár nem egy nézeten
vagyunk vele!… Õ függetlenségi, mert a szíve azt parancsolja, s bizonyára
megmaradna annak, ha mindenki otthagyná a zászlót…
Nincs
ellensége senki, tiszteli minden ismerõse. Nincs jobb barát nála. Akit szeret,
meg van az szeretve…
A
múltkor búcsúztattak egy derék férfit. A búcsúlakomán ott volt a társadalmi
élet sok kitûnõsége. Ott volt Hermann bácsi is, a távozó a legjobb barátja
volt. A búcsúztató tósztnál még erõsnek mutatta magát. Szép beszédet mondott a
távozó barátra. De mikor jött a válóperc, megtelt egészen a szíve. A nagy,
hatalmas ember zokogva borult a távozó barát vállára…
Mestere
az öreg a szónak. A városi közgyûléseken felszólal gyakran. Sem pátosz, sem póz
nincs a beszédében: egyszerû, józan, világos és meggyõzõdéssel telt…
Ruganyos,
fiatal a kedélye. Szereti a társaságot, de a mulatság közt is megmarad
olyannak, amilyen. Egy ízben fiatalemberekkel ült az asztalnál. A cigány a
himnuszt húzta. Valamelyik fiatal tagja a társaságnak odaszólt a cigánynak:
-
Csapj bele a „mégis huncut”-ba.
Hermann
bácsi összeráncolta a homlokát.
-
Uraim, most imádkoztunk. Én nem szeretem nótában sem a káromkodást!…
Igaz
ember, lelkes hazafi, jó férj, szeretõ barát, városának hû polgára…
Jólesett
ezt a pár sort megírni róla, mikor ma ötven évet halad túl ez az egyszerû, de
egész szívû ember. Éljen és szeressék még nagyon sokáig, s bocsássa meg azt
nekünk, ha mi megkérdezése nélkül lapba írtuk ki!
Szabadság 1900.
május 26.
|