|
A
nagyváradi színügyi bizottság úr akar lenni színészek és színésznõk felett.
Nagyvárad tanácsa viszont nem akar minden jogról lemondani, ami õt a díszes, új
színház jóvoltából megilleti. A kontroverzia felett a mai közgyûlés dönthet -
ha mer. A história különben nem új. Speciális vidéki íze van, s némely vidéki
városnak ez az íz még mindig a szájában van. A színügyi bizottsági tagokat
értjük meg könnyebben. Mi, kulisszák közt járatos emberek, méltányolni tudjuk a
színügyi bizottsági tag urak álláspontját. Már egy kis, nyári kritikus keble is
dagadoz attól a tudattól, hogy neki erre a fényes, káprázatos világra befolyása
van.
Bókokat
mondat magának büszke primadonna szépektõl, s leereszkedõleg csípi állon a
szóló szereppel próbálkozni szándékozó fitos kóristánét. Pedig mi õ? Egyszerû
kis kritikus, kinek szava nem szentírás. Írhat, szurkálhat,
kellemetlenkedhetik, de hatalma nincs. Ellenben a színügyi bizottsági tag
hatalmas férfiú: kezében élet és halál. Ha kedve tartja, megváltoztatja a
mûsort. Feltéve, ha kedve szottyan kocsikázni egyet a kitûzött darab
heroinájával. Ilyen nagy úr lenne a
színügyi bizottsági tag, ha valami titkos hatalom nem intézkedett volna bölcsen
egy kis akadályról. Ez az akadály mindenütt: a tanács. Ez is a természet
harmonikus rendjét bizonyítja… Egy vidéki városban olyan jogokat nyert a
színügyi bizottság, mint amilyeneket a nagyváradi - akar. Már a tagok
megválasztásánál is óriási hecc volt. Olyiknak vagyonba került. A bizottság
megalakult. Csodálatos véletlenségbõl - részben agglegényekbõl, részben pedig a
papucs jármait lerúgott, kikapósaknak ismert férjekbõl. A színügyi bizottság
buzgón mûködött, de egy év múlva sorra mondtak le irigyelt rangukról. Egy új
lemondásnál azt mondja az öreg polgármester: „Látják az urak, megmondtam én ezt
elõre. De az urak azt hitték, hogy ahol áru van, ott szabad is a vásár!…” Azóta
abban a városban kötéllel alakítják a színügyi bizottságot.
Az
igaz, hogy ott botrányosan magas piedesztálon áll az erény, s a bizottsági tag
urak csak azt érhették el, hogy [a] laikus közönség nagy kópéknak tartotta õket. Amilyen szép cím ez különben, olyan
kellemetlen, mikor az ember érzi, hogy nem érdemli meg… Természetesen minden
vonatkozás nélkül mondtuk el ezeket. A mi színügyi bizottsági tagjaink
bizonyára csak magasabb szempontokból kívánnak maguknak korlátlan hatáskört. -
Ám azért nem fölösleges az a jóakaratú figyelmeztetésünk, hogy a színügyi
bizottsági tagsági pálya nem mindig az egekbe visz. Annyi felelõsséggel jár,
hogy szinte célszerû a jogok és felelõsségek jórészét a más nyakába sózni…
Szabadság 1900.
július 13.
|