|
A
lagúnák örökifjú városába vendég érkezett.
Nem
sejtik ugye, ki ez a vendég? Bizonyára a suta nézésû szerb királyra gondolnak.
Hiszen õ szedi most a mézes napok mézét, az õ megzavarodott szívének van olyan
hangulata, mely bevett polgári szokások szerint Velencébe vezet.
Csalódnak.
Õfelsége abban a szerencsés helyzetben van, hogy túlteheti magát a
nyárspolgárok paragrafusain. Egész nyugodtan, csendben otthon marad szíve
párjával együtt. Nem ment Velencébe, s valószínûleg nem is készül oda filléreit
egymásra rakva, mint az az öreg zsidó házaspár, melyrõl egy helybeli poéta írt
- ha ugyan olvasták - elég hangulatos verset.
A
velencei vendég egy szegény özvegyasszony. Nem szeretkezni, hanem imádkozva
megnyugodni kereste fel a boldogító hangulatok városát. Ez a szegény királyné.
Most a fájdalmak nehéz koronáját hordja a fején. Az urát, a becsületes királyt
legyilkolták az utcán néhány napokkal ezelõtt…
Margit
királyné, szegény özvegyasszony, Velencében keres gyógyulást.
Irgalmas
velencei tündéréjszaka, ki boldoggá annyi szívet tettél, ne vond meg irgalmadat
e szegény asszony szívétõl sem. Csókold meg sebeit varázsos csókjaiddal.
Hallgasd meg a kérését. Hiszen kevesebbet kér minden imádódnál. Adj neki
irgalmas feledést, megnyugvást, békét. Gyöngéd, érzõ, poétikus lelke hadd
nyissa ki utolsó virágait: a felmagasztaló kibékülõ, megnyugvó elégiákat…
Szabadság 1900.
augusztus 14.
|