483. A KRITIKA

Még két hetünk van a megnyitásig. A színtársulat azonban már itt van. Félig-meddig benne lennénk a színiszezonban. Hiszen mindenütt csak a színházat tárgyalják. Az új múzsacsarnok tapsoktól még szûz falai közt pedig már holnap felcsendül Erkel nagy ópusánák hatalmas, szívet gyújtó fináléja. Megkezdõdnek a próbák… A nagyközönség pedig már tippel. Melyik lesz a kedvenc? Hogy fog beválni ez s az a színész vagy színésznõ.

A színházsmokkok pedig augurokként tárgyalnak itt is, ott is. Adják szívesen a tippeket. Kritikáról persze még nincs szó, s nem is lehet. Nehéz ügy, ez már bizonyos. Hangulatokból kell magát erõszakkal kivetkeztetnie, ha helyes eredményt akar. Elsõ téli szezon, hosszú-hosszú küzdelemmel emelt hajlék, elsõ állandó társulat, minden kezdés gyámoltalansága: egy-egy erõs hangulat, mely tollába fog akadni a kritikusnak. Hát még a szokott, az ismert akadályok!… Ezeket tán már a színkörbõl is ismerjük.

A faktum az hát, hogy a kritika súlyos, de nagy feladat elõtt áll. Bontakozzék ki a hangula­tokból, de ne vegyen magára drákói mezt sem. Lásson tisztán, nézzen redõtlen homlokkal. Számoljon le minden körülménnyel, a mi most nagyon speciális színházi állapotainkkal s fõképpen avval, hogy a színtársulat újonnan szervezõdött, s erõs munkával lehet csak mindjárt elérni, hogy ensemble-ja, ha nem is tökéletes, de diszharmonikus ne legyen. Másfelõl azonban azt se tévessze el a kritika, hogy mit várhat színházától a nagyváradi közönség, melynek igényei megérthetõen és jogosan olyan nagyon kényesek. Legyen hát méltányos, de ne az igazság rovására, s legyen szigorú, de ne legyen méltánytalan. Hogy objektív legyen, hogy ne ismerjen és ne is szolgáljon személyi hiúságot vagy pláne érdeket: ez elementum, mit prédikálni ízléstelen a divat szerint, pedig - sajnos - sok helyütt… Ez a mi álláspontunk, véleményünk és programunk a jövõre, ezeket láttuk szükségesnek így nagyjában elmondani, midõn holnap, szép, új színházunkban megkezdõdnek egyelõre a próbák…

Szabadság 1900. október 2.