|
A színügyi bizottság
ülése
Csak
tíz napunk van a színház megnyitásáig, s látszik a lázas sietség, mely az elsõ
elõadást megelõzi. Ez a láz látszott meg a ma délután tartott színügyi
bizottsági ülésen is. Fontos dolgokban kellett határoznia ma a bizottságnak. A társulat
végleges névsora, a szerepkörök betöltése, a színügyi bizottság ügyrendje, a
legelsõ mûsor bemutatása és még egynehány igen fontos kérdés került a bizottság
elé.
Az
ülés derûs hangulatban kezdõdött, mint a színügyi bizottsági ülések általában.
A jókedvû színügyi bizottsági tag urak kifogyhatatlanok voltak az élcelõdésben.
-
Az elsõ szezon remekül fog sikerülni - kezdte meg soron kívül a tanácskozást
egy elég ifjú bizottsági tag -, határozottan jó társulatot hozott Somogyi. Igen
csinos nõtagok vannak…
Mikorra
a társulat névsora felett kellett dönteni, már a bizottság egyik nõs állapotú
tagja is vérszemet kapott. Mikor Hoványi elnök feltette a kérdést:
-
Elfogadja-e a színügyi bizottság a színtársulatot?
A
nõs állapotú úr pajkosan válaszolt:
-
Általánosságban elfogadjuk. Részleteiben majd - felosztjuk egymás között.
Hoványi
elnök alig tudta kissé méltóságosabb mederbe terelni a tárgyalást. - Hiába
csengetett. Az urak avval voltak elfoglalva, hogy elkobozzák egy szép színésznõ
arcképét, mely véletlenül az egyik
bizottsági tag úrhoz került. Természetes a tulajdonos nem egykönnyen bocsátotta
közprédára az elrejtett képet.
Szerezzen
mindenki magának. Van elég nagy választék.
Íme,
ilyen volt a hangulat az ülés elején. S óh, szörnyûség: Az urak egyre komolyabbak
lettek. Sõt haragosak.
Késõbb
már tömlõben kellett tartani a vihart, hogy ki ne törjön.
A
katasztrófát azonban nem lehetett elkerülni. Az ülés végén a tömlõ kirepedt, s
nagyobb orkán támadt, mint amelyik Odüsszeuszt a tengeren sanyargatta. Tán nagy
veszedelem származott volna, ha hírtelen közbe nem jõ valami. Illetve nem is
közbe. Hanem az óramutató elérte az ötös számot. S e pillanatban, a vihar
tetõpontján, az egyik bizottsági tag hangosan elszólta magát:
-
Pont öt óra.
Mintha
valami égi beavatkozás történt volna, rögtön elült e vihar. Sõt - öt perc múlva
már egy lélek sem volt a teremben.
Az
ördög tudja annak az ördöngõs órának a titkát. Annyi tény, hogy a tekintetes
színügyi bizottság tagjai rátermettek a színügyek dirigálására. Olyan
szertelenül szeszélyesek, mint - a primadonnák.
Ami
pedig az ülés komoly bírálata lenne, azt a referáda végére hagyjuk. Itt elöl
még nem akarunk kellemetlenkedni. Lássuk hát egyelõre az ülés lefolyását
kellõen szárazon.
[…]
És
most beszéljünk másról. Furcsa impressziókat keltett bennünk a színügyi
bizottság mai ülése. Úgy véljük, hogy a színügyi bizottság tagjai túlértékelik
állásuk fontosságát, sõt túllépik hatáskörét is. Hajlandók volnánk ezt az elsõ
állandó színiszezonnak tulajdonítani.
Talán
természetes ez az önérzet és akciótúltengés. De mindenképpen veszedelmes. Ezt a
mai ülésnek sok-sok mozzanata igazolta. A színügyi bizottság valósággal és
kizárólag magának vindikálja a színház vezetését. Megköti teljesen a direktor
kezét. Nemcsak mûvészi tekintetben, de adminisztratív, sõt anyagi ügyekben is.
Hetenként bemutattatja magának a színház mûsorát, naponkint ellenõrzi a
pénztárt, s csak az hiányzik, hogy a tagok szerzõdtetési és elbocsátási jogát
el nem veszik tõle. Függésbe kívánják hozni a direktort minden egyes színügyi
bizottsági tagtól. Kunz Gusztáv az egyik tag, röviden így nyilatkozott:
-
Az igazgató ismerje meg minden bizottsági
tag intencióit.
No,
ha ennyire irányadó minden egyes bizottsági tagnak a véleménye, kár volt
mûvészembert állítani a színház élére. Vette volna át a direkciót az egyik
bizottsági tag. Hiszen így úgysem más a direktor, mint nagyon is kevés eszközû
reprezentáló. Nem a Somogyi érdekében szólunk. A mindenkori direktor s fõképp a
nagyváradi színészet boldogulásának érdeke szólaltat meg bennünket. A város a
színházon kívül mit sem ad az igazgatónak. Már most hogy prosperálhasson, ha -
hogy csak egy példát említsünk - a színügyi bizottság még azt is kiköti: milyen
hosszú legyen a szünet, s így kényszeríti még több pénzt fizetni a színház
világítására. Ez csak a legkevesebbet mondó eset. De a színügyi bizottságok
tagjai bizonyára emlékeznek a mai ülésbõl számos furább esetre is. Ismerünk
városokat, ahol óriási szubvenciót kap a várostól a direktor, s a színügyi
bizottság mégis megmarad a szigorú ellenõrzés jogánál, s direktor helyett
direktor nem akar lenni. Még beszélünk errõl hosszasabban.
Most
csak annyit ajánlunk a színügyi bizottság tagjainak, hagy gondolkozzanak. Nem
jól van ez így!…
Szabadság 1900.
október 6.
|