|
A
Házi béke egyike Bisson legpompásabb darabjának - amivel nagyon sok van mondva.
A francia bohózatok nagymestere, aki a színpadi szemfényvesztésnek, a színpad
káprázatos bûvészetének minden fogását olyan csodálatosan érti, ebben a
darabjában szokatlanul egyszerû eszközökkel dolgozik. Semmi ágy a színpadon,
semmi pongyola, alsószoknya és inexpressible: a Házi béke valóságos
nyárspolgár-darab. Mintha csak az akadémiába akart volna pályázni vele Bisson,
aki különben egy társszerzõvel csinálta meg ezt a darabját.
A
meséje és a morálja igen egyszerû: Lucien Morenilnek (Balla) van egy bájos
felesége (P. Szép Olga). Nagyon szeretik egymást, de az asszonyka rettenetesen
féltékeny. Nos, és miután a férjének, az anyjának, az apjának, a barátnõjének
és mindenkinek, aki a színpadon van, tömérdek kellemetlenséget szerzett evvel a
betegségével - kigyógyul belõle. Ez az egész! De benne van a darabban a Bisson
csodálatos emberismerete, ötletessége, bámulatos rutinja és tudása.
A
darabnak mindenütt nagy sikere volt. A budapesti Nemzeti Színháznak állandó
repertoárdarabja, és ma este nagy derültség és zajos tapsok között vonult be a
Szigligeti Színházba, ahol bizonyára szintén tartósan mûsoron marad.
Úgy
hallottuk, hogy a mai elõadásra sokat készültek színészeink. Ami meg is
látszott - de csak néhány jeleneten. Mert néhány helyen meg vontatva, akadozva
ment az elõadás. Ezt a hibát egyébként a második elõadásra bizonyára
helyrehozzák. Az bizonyos, hogy az ilyen darabot nagyon nehéz jól adni. Mert
nem elég az, hogy valaki jól tudja a szerepét. Bele kell találnia magát a
francia vígjáték hangjába, villámgyors fordulataiba, változásaiba, az egész
rohanó cselekvénybe. Van egy színészünk, aki ebben a tekintetben szinte
páratlan Balla Kálmán. A ruhája, a járása, a beszéde, a mozdulatai mindig
elegánsak, mindig biztosak. Színésztársai sokat tanulhatnak tõle. Vígjátékokban
szinte megbecsülhetetlen. Ma is telivér francia, igazi párizsi volt, nagyon
tetszett.
A
féltékeny asszonykát P. Szép Olga játszotta. Kitûnõ szerepébõl semmit sem
engedett elveszni. Minden nüanszra, minden ötletre gondja volt, és elejétõl
végig bájos, ügyes. A tapsok jó része neki szól.
Az
öreg Brunois szerepét igen jól játszotta Sághy Zsigmond. Talán egyetlen hibája
az volt, hogy nem élezte ki jobban, mennyire komikus a jó öreg nyárspolgár, aki
harminc évi házasság után egyszer félrelépést követ el. És nem értjük, minek
vette fel a második felvonásban azt a csudálatos zöld valamit. Minek az?
Sokat
mulattak Szarvasin, aki a Ludovic Brunois kis szerepét olyan jól játszotta,
amint csak lehetett. Somogyiné valósággal bájos Brunois-né volt.
Mascadet-t
Gáthy játszotta ügyesen, a szerelmes közjegyzõbõl pedig pompás figurát csinált
Füredi, Susanna szerepébõl Szohner Olga semmit sem tudott csinálni. Amboroisine
szerepét Erdei Berta adta. De a mi komikánk ma mintha nem játszott volna elég
kedvvel.
Az
örökké dünnyögõ, mindenbe beleavatkozó és bizalmaskodó régi cselédet
színtelenül játszotta. Pedig ez egyike a leghálásabb szerepeknek, és Rákosi
Szidinek például az egyik legfényesebb alakítása.
Horváth
Irma csinos Denise volt. Nem is volt egyéb dolga, mint csinosnak lenni.
Latabárné ügyes szobalány volt és Bognár nehézkes, ügyetlen De Taille. Amit
éppenséggel nem gáncsképpen említünk, mert hiszen annak kellett lennie.
Mint
említettük, a darab igen tetszett, bár csak félig telt ház nézte végig. A
közönség állandó derültségben volt, és szinte sajnálta, hogy a pompás darabnak
már kilenc óra körül vége volt.
Szabadság 1900.
november 9.
|