|
A
nagyváradi rendõrség kapta az alábbi levelet.
Tek.
kapitányi hivatal!
Tudatom,
hogy az agyafúrt, kombinált nõi intrika, rafinéria és a reklám szövevényeibõl
font liga alól sikerült némileg kimásznom - s mindennemû jogorvoslat törvényes
megtorlás többszörös zavarából - végre annyi tortúra és szenvedéstõl sikerült
megszabadulnom, de azért szabad még nem vagyok. Valóságos Dreyfus-ügy féle ez.
A legszívélyesebb üdvözlettel.
Nagykároly,
(Nagy utca 546-ik szám.) 1900. XI.-18.
(A név)
Egyik
helyi lap a levél íróját rögtön megtette magyar Dreyfusnak, ellenben helyeslõleg citálja egy
rendõrtisztviselõ mondását, amit a levél ismeretlen nevû írójára tett, hogy az képezhetetlen hülye.
Mi
a levelet nem közöltük. Most is csak más okból közöljük.
Közöljük
azért, hogy magunk ellen, újságíró
emberek ellen bizonyít[s]unk vele.
Határozottan
igaz, hogy mi néha igen felületesek vagyunk. Olyan súlyos véleményeket mondunk
ki egy pillanat alatt, amit két pillanatnyi gondolkozás után talán örökre
elhallgatnánk.
Hát
ilyen vélemény a képezhetetlen hülye
is.
Mi
ismerjük a levél íróját, annyit elárulhatunk, hogy abból a zavaros, homályos
levélbõl egy nagy, sötét tragédia beszél.
Az
írója még néhány évvel ezelõtt deli, szép, délceg férfi volt, elõkelõ állásban,
boldog családi tûzhely mellett, mindenkitõl szeretve.
Aztán
- mint a görög tragédiákban - valami szörnyû, névtelen átok szakadt rá. Mintha
alvilági kezek tépték volna össze ennek a daliás férfinak minden boldogságát.
Végzetes
szenvedélyek lángja felégette a családi tûzhelyt, a boldogságot, felégette õt
magát is…
Most
kerülhetett vissza szegény kiégett ember a romokra. Bomlott idegeinek minden
erejével akar emlékezni.
S
eszébe jut a múlt… És õ, az árnyék-ember szeretné most fellármázni az egész
világot. Elmondani, hogy az õ boldog élete elveszett.
Átkozódni
szeretne… És megírta azt a levelet, melyrõl mi, ha nem is ismerjük ezt a sötét
tragédiát, legfellebb csak annyit írunk: a rendõrség nem tudja - kicsoda a
levelet író szegény ember, s mit akar az õ zavaros levelével…
Csak
ennyit írtunk volna…
Szabadság 1900.
november 22.
|