|
Kedves barátom!
Az
én véleményemet kérdi a tegnapi elõadásról? Íme:
Amikor
Pintérné a színpadra lép, világosságot látok, mely fénybe mártja az egész
színpadot. Az a fény bevilágít a lelkek mélységébe, földeríti annak homályát,
igazsággá, valósággá változtatja a játékot. Nemcsak a külsõ báj, a testi
szépség harmóniája az, amivel hat, hanem az érzés ereje és hatalma, a kifejezés
természetessége s az ifjúság fénye s el nem múló tüze. Az átmenetek egyes
alakításaiban, mind nagyvonásúak s mégis oly észrevehetõk. Festõ, ki vásznán minden árnyalatot érvényre juttat, s ecsetje
alatt nem vész el semmi.
Az
õ nyugodtsága, felsõbbsége, elméssége s asszonyi ravaszsága sikerre vitték a
darabot. Idegesség nélkül, tele finomsággal, szellemmel s pikantériával
uralkodott a színpadon.
Méltó
partnere volt Szarvasi Sándor, akinek mély érzései csodás hatást keltettek. Az
egyszerûség a játékban, ez elvvel arat diadalt Szarvasi, valahányszor fellép.
Nagy verista, kit a színpad nem rontott meg. Érzi a szavak mögött rejlõ
gondolatot, s kifejezésre juttatja.
Ez
a véleményem. Adieu! Az uram int haza, s itt kell hagynom a büfét, e kedves
helyet, ahol gondolkozhatik az ember a jó és szép alakításokon. Különben
jubiláris elõadás volt.
Színházi Újság 1900.
december 4.
A’dyné
|