|
A
mai édes, csillogó estén voltaképpen semmi mellékesebb nem volt, mint a tea.
Igaz, azok, akik jöttek, letelepedtek eleinte az asztalokhoz, igaz, hogy
részben megitták, részben otthagyták azt a teát, amit bájos… oh, nagyon bájos
leányok szolgáltak fel, de azért egyet várt, egyet óhajtott mindenki… a táncot…
a táncot… És amikor eljött az ideje - és feltûnõen hamar jött el - egyhangú,
lelkes üdvriadal üdvözölte a dicsõ istennõt: Terpszikhorét. Azután tartott a
tánc, természetesen kivilágos kivirradtig.
Szép
volt az estély, ragyogó, színes. Hála adassék érte és dicséret a Nõegylet
népszerû, kedves, fáradhatatlan elnöknõjének: özv. ifj. Schwartz Ábrahámnénak,
aki ma este is az volt, ami mindig: kedves, agilis, fáradhatatlan.
A
napnak megvoltak természetesen a foltjai. Hogy a férfiak részére nem volt külön
terem, ahol egy pohár bort megihattak volna, hogy a nagy teremben borzalmas,
gyilkos léghuzam volt, hogy ablakszõnyegek helyett a bálterem ablakait durva lópokrócokkal takarták le, azt nem
panaszoljuk fel, bár sok elkeseredett hang emelkedett miattuk. Az bizonyos,
hogy a Nõegylet helyesen cselekszik, ha a jövõben a Kereskedelmi Csarnok
kényelmes, elegáns termeiben rendezi a mulatságát.
Hogy
az est krónikája teljes legyen, azt említjük még meg, hogy az urak között nagy
zavar volt arra nézve, frakkot, redingote-ot vagy - horribile dictu -
szmokingot vegyenek-e fel, és hogy tömérdek szép asszony és szép leány volt, és
mulatott jól a teaestélyen, amely tekintélyes összeget - körülbelül félezer
forintot - jövedelmezett a jótékony célra.
Szabadság 1900.
december 6.
|