Eljön
minden esztendõben, pontosan, hûségesen. Sohasem késik, és mindig egyforma vén,
egyformán jókedvû. Bolondos agglegény, mindig nevet, és ezzel ríkatja meg az
embereket. Hideg, kemény hideg van, mikor õ érkezik. Bejelentetlenül jön, és
mégis várják. Jókedvû legényemberek, meg mindenféle bohém népség üdvözli
szeretetteljesen ezt a vén legényt.
Nagyon
jó ezt az éjszakát vígan keresztülélni, mert csodálatosan szomorú másként.
Temetõje felé megy a vén esztendõ és megszületik az új. És ebbõl a kettõs
ténybõl mégiscsak az elsõ dominál a szilveszter hangulatában: a szürke csöndes
elmúlás képe…
Nagyon
szomorú dolgokat mesél szilveszter éjjelén az embernek az egymást ûzõ, kergetõ
gondolat. Valami végtelenül nagy, szürke lepel borítja be a nagy mindenséget. A
szürkeség kissé a fehérbe játszik, és közepén hideg merevséggel áraszt
foszforeszkáló, hideg, fehér fényt egy láthatatlan kereszt.
Nem.
Összecsendül
a pohár barátságos megszokott csendüléssel. A sötétveres bor olyanná festi az
emberek arcát. Víg, lármás muzsika tölti be a füstös korcsmaszobát, jókedvûen
köszönt be Szilveszter.
És
eljön a gyors öreg esztendõrõl esztendõre. Mindig egyformán vén, és minden
jöttekor meghal egy esztendõ.
És
a hosszú esztendõsorral együtt vénülünk mi is, míg egyszer olyan fehérek nem
leszünk, mint az öreg szilveszter apó.
Szabadság 1901.
január 1.
|