|
Sudermannak
novelláját olvastam egykor a tenoristáról, akit elpuhít, elgethesít az
asszonyok szerelme, s végre már csak a kezeit tudja szorongatni az õt légyotton
fogadó, szerelmi gerjedésben égõ asszonyának.
Meg
más is eszembe jut. Egy beszélgetésünk a tenoristák szerencséjérõl a nõk körül.
Az okát keresgettük. A szerelmes tenortorok a legérzékibb hangszer, a tenorhang
a legérzékibb hang. Meg aztán a tenoristaszerepek színes, csillogó ruhákat
követelnek leginkább. Az asszonyok, leányok pedig könnyen elkápráznak a fényes
ruhától. Ez magyarázza meg minden úgynevezett egyenruhások, de fõként a katonák
népszerûségét. Errõl a témáról is írtak már olyan novellát, mint a Sudermann
tenoristáról szóló novellája. És én ismertem a falumban egy parasztleányt, aki
jómódú, derék udvarlójának kosarat adott, de kész örömmel lett a mátkája, mikor
az udvarló bakter lett, s egyenruhát kapott.
És
érdekes: a tenoristákat szörnyû hamar kifárasztják a szeretkezések. Késõbb
szinte tüntetnek vele, hogy õk milyen fáradtak.
Perotti
Gyula ebben is szerencsésebb volt. Tenort énekelt és szeretett mindhalálig. Ezt
bizonyítja a Matild levele. Matildé, ki viharokat tudott kelteni egy csupa
viharokat ért szívben.
-
Minden rokonszenvemmel szerettem õt - írja Matild.
-
És írja, hogy a halál elõtt az õ csókjait kívánta a férfi. És a haláltusa
rettenetes percei alatt a Matild kezével akarta magát az élethez kapcsolni.
-
Olyan erõsen szorította magához a kezem, hogy alig tudtam halála után
kiszabadítani - írja.
És
mi irigykedve gondolunk a legszebb életû tenoristára. Mert boldog az az ember,
ki halála percén oly görcsösen szorít magához egy rózsás nõi kezet, hogy ez a
szorítás még halál után két órával is megmenti az arcát a legcsekélyebb
eltorzulástól.
És
boldog az a férfi, kinek haláláról annyi szeretõ gyásszal ír a Dulcineája, mint
Perottiról.
Pedig
az utolsó években hangja, ruhája megkopott, de férfi volt, nem mint a Sudermann
hõse, s nem miként a mai tenor vagy nem tenor hangú férfiak…
Szabadság 1901.
március 6.
|