|
Csak
valamivel több embert érdekelt ma este Konti Eleven ördöge, mint tegnap Tosca s
tegnapelõtt a Bölcsõ. Pedig ez a kedves operett - eltekintve mai elõadásának
különös érdekességeitõl - bizony legalábbis jó félházat megérdemelt volna.
Forrai Ferike Letorrières vicomte-jától - valóban szólva - nem vártunk sikert.
Ám kedvesen csalódtunk. A mi kis primadonnánk, kivált édes hangjával - ma is
sok-sok tapsot kapott. Kedves volt nagyon, csak mégsem Letorrières volt, az
ördöngösen pajzán Letorrières. Ám mintha az egész ensemble hozzá alkalmazkodott
volna: külön-külön alig mondhatnánk rosszat az egyes szereplõkrõl, de az egész
elõadásból hiányzott a darab lelke, az elevenség, pajzánság. Érdekessége volt
még az estének, hogy Hermine szerepét egy kis kedves színészgyermek, Peterdi
Sándor kisleánya, Etelka játszotta. Igazi színészvér ez a gyermek. Otthonosan,
biztosan mozgott a színpadon, nagyon ügyesen énekelt is. A harmadik felvonás
románca után annyi tapsot és éljent kapott, hogy egy kész primadonna
megirigyelhette volna. Lányi Edit takaros szabóné volt, s ma különösen
diszponálva. Hasonlóan ügyes volt P. Tóvári Anna. Bérczi elemében volt, sokat
mókázott. Jóízû Pomponius kupléit alig bírta ismételni. Nyárai jóízû volt ma
is, kár, hogy a szerepét nem tudta! Füredi, Erdei Berta és a nagyon mulatságos
Szilágyi Dezsõ érdemelnek még dicséretet. A rendezés ellen sokat szólhatnánk.
A
francia meséhez sehogysem illett az elsõ felvonásbeli túlságosan stilizáltan
magyar parasztszoba. Vagy a párizsi kiállítási magyar csárdát gondolt a
rendezõ? A darab önkényes megkurtításai is szót érdemelnének egyéb hibák
mellett. Tekintve azonban, hogy ebben a szezonban sokkal gyengébb
operettelõadásokban is volt kellemetlen részünk, elnézõk vagyunk, s a közönség
tapsaira is apellálva: még egyszer konstatáljuk a tisztességes sikert.
Szabadság 1901.
március 7.
|