588. SZÍNHÁZI DOLGOK

Tizennégy elsõrendû tag válik meg - jól értesültek szerint - vasárnap a nagyváradi szín­társulattól.

Tizennégy színész, színésznõ. Ennyi taggal Szatmárra, Miskolcra pályáznak szegény direkto­rok. Tizennégy elsõrendû tagból álló színtársulatok megfelelõ karszemélyzettel ez idén meg­elõzték minden premierrel a nagyváradi színházat.

De távozik egy sereg kardalos is. A távozók helyére itt is kevesebben jönnek. De a tizennégy helyére még kevesebben. Székely Irén, Pataky Béla s talán-talán Ámon Margit.

Mi mondtuk legtöbbször, hogy színháznál a túlságos nagy massza csak bajt csinál. Hogy a nagyváradi színtársulatnak egypár fölösleges tagja van… És Somogyi Károly szélnek bocsájtja a társulatnak majd felét…

De mi mást is mondtunk. Azt, hogy nem a társulatban van a hiba; a vezetésben, jobban mondva a nem vezetésben. A vezetés képtelensége a kényelmesen nagy társulattal mit sem ért. A nagy sereg összevisszaságban lepte el a színpadot. Ünnepnap volt, mikor annyira, amennyire mindenki a maga helyén állott. Erõk, képességek maradtak kihasználatlanul, s botorkáló kísérletezések foglalták le legtöbbször a színpadot… És Somogyi Károly elengedi a társulat felét, köztük sokat ígérõ s produkálni is tudó tagokat. Íme a távozók: P. Adorján Berta, Forrai Ferike, Erdei Berta, B. Csik Irén, Batizfalvy Gizella, Balla Kálmán, Gáthy Kálmán, Szilágyi Dezsõ, id. Sághy Zsigmond, ifj. Sághy, Füredi József, Kalmár József, Madas István, Könyves Jenõ.

Jól van. Mi hisszük és tudjuk, hogy kisebb társulattal is lehet jó elõadásokat produkálni. Azt sem állítjuk, hogy a fenti névsorban négynek vagy ötnek nem szívesen mondunk istenhozzádot. Hiszen éppen mi állítjuk, hogy a túlságos nagy massza bizonyos tekintetben kellemetlen teher is.

De azt csak nem gondolja Somogyi, hogy mindent meggyógyít és helyrehoz, ha társulatát felényire redukálja, s elbocsájt öt vagy hat olyan tagot, akire okvetlen szükség van?

Azt is veszedelem volna hinnie, hogy Székely Irén szerzõdésével minden kötelességének eleget tett. Székely Irén nagy mûvésznõ, kiváló énekesnõ, de az egész énekes repertoárt egymaga nem viheti.

P. Adorján Bertát ki pótolja? E. Kovács Mariska tán, akit modoros, éneklõ egyéniségével csak kisebb szerepekben nézünk türelmesen?

Nincs a társulatnak igazi tenoristája, nincs natúrbursa, nincs vígjátéki anyaszínésznõje, nincs második baritonistája. És még mennyi a hiány. Hiszen ha Nyárai Gringoire-okat és Cyranókat kezd játszani, ki lesz a buffó?

Félve, tartózkodva szóltunk eddig ezekrõl a dolgokról. De itt a tizenkettedik óra. És már hangot kell adni a hozzánk érkezõ egyre sûrûbb panaszkodásnak, a közönség nagyon elkeseredett hangulatának.

És végsõnek hagytuk a legfontosabb okot. Somogyi Károlyt szerzõdése kötelezte jóelõre beterjeszteni új színtársulata névsorát. Nem tette. A színügyi bizottság pedig nem követelte tõle.

Ha hát a virágvasárnap után nagy csalódásokat hoz, a hibás nem csupán Somogyi Károly lesz… Ezek elmondásával mi is megtettük kötelességünket…

Szabadság 1901. március 30.