|
Bódító akácillat májusi vegetáció nélkül,
könnyû zivatarok, Orbán-napi fagyok, lankasztó hõség néha-néha: ilyen a
politika pünkösdje. Van nyelv is, tüzes és tüzetlen, de a magyar politika
mostani pünkösdjében nem szállnak e nyelvek lelkes apostolok fejére. Nyalnak
inkább. Kézfejet és lábfejet. A legnagyobb esetben is csak peregnek, mint a
szélmalom. A nagy nyelvelõnek nincsen
szüksége apostolokra, csak kézcsókoló szolgákra s szentelt olajjal kent
nyelvekre…
*
Semmi
örömet nem tartogatott a mi számunkra
sem a pünkösd. Sõt, tán nekünk hozott legtöbbet a megalkuvás kényszerûségébõl. Híres Biharnak, híres Nagyváradnak
nem volt még ilyen bús, ólomszürke pünkösdje. Sehol semmi fény és remény. A nagy augurok némák. Mindenki érzi itt,
hogy eldobtak bennünket. Veleduram, veled! - csendül vissza a
lelkesedés fogadalma… Bizony uram, el is jutottunk Veled a nagy megalázásba és
bizonytalanságba. Megmutattad a zászlónkat, összetépték, kirántottad a
kardodat, megnevették, kihívtad a harcot, s megfutottál. Mi is Veled együtt: Veled, uram, veled!
*
Nagy a bizonytalanság, nagy a
szûkölés. Másutt legalább tudják, hogy mi lesz. Ahogy Széll akarja, vagy ahogy
a legcélszerûbb. Mi semmit sem tudunk. Mozog, sorokba lép az egész ország.
Kommandóra, vagy belsõ vágyból - mindegy.
Valamikor - úgy tetszik, hogy nagyon
régen volt - az egész országot érdekelte, mit akar Bihar… Akkor még nem azért kezdték a harcot, hogy szégyennel
kelljen föladni. Zászlónkon ragyogott a szabadelvûség
büszke hiszekegyje, mely harcba indulva mámorosokká tett bennünket. Most úgy
jártunk, mint kuruc Szörény kapitány. Kijózanodtunk és csatát vesztettünk…
*
Nagyváradon van vagy negyven
önképviselõjelölt. A legtöbb kiszemelte már a kerületét, s a legtöbbrõl még nem is hallottak a kiszemelt
kerületekben. A leglehetetlenebb nevek kerülnek forgalomba. De valamennyi erõsen tartja magát - az önjelölésben.
Azok azonban, akiket szeretnõnk megmozdulni látni, azok hallgatnak és várnak.
Mit tudják, mi lesz itt voltaképpen. Talán a nagy nyelvelõ annyira gyõzedelmesnek hiszi a maga sötét gárdáját,
hogy közülük küld egyszerûen a nyakunkra egy csapatot. A legutolsó nagy vereség
után megteheti. Gyere még egyszer elé kuruc Szörény brigadéros s mondd el
rólunk:
- Úgy van, igaza van. Selmák vagyunk…
*
De hajh, nagy, annál nagyobb a
megelégedés a másik táborban. Vannak ám titkos jezsuitái már sokan a mi régi,
híres szabadelvû táborunknak. Volt alkalmunk észrevenni a nagyváradi szabadelvû párt egy ülésén, mikor valaki figyelmeztetett
a közeledõ terhes, sötét idõkre. Hogy
megijedtek egynéhányan ettõl a hangtól. Most már többen vannak. Most már
megalkudott mindenki. Itt a pünkösd, de tüzes nyelvû apostolok nélkül. Szomorú,
ólomszürke levegõjû a politika pünkösdje. A fojtó akácillat mintha tömjénfüst
volna. Nem az ördögöt ûzi, hanem a lealázott szabadelvûséget fojtja meg. Veled
uram, Veled - mindnyájunkat…
Nagyváradi Napló
1901. május 26.
Ady Endre.
|