- Titkos költõk -
Van egy munkatársunk, aki mindig
lehetetlen interjúkon töri a fejét. Hol Krügerhez akar utazni, hogy megtudja a
véleményét Draga királyné esetérõl, hol Balogh Dömét akarja nyilatkozásra bírni
a monarchia külügyi vámpolitikája felõl.
Ennek a férfiúnak támadt a minap
ismét az a gondolata, hogy õ meginterjúvolja a nagyváradi színház tagjait, hogy
hogy érzik magukat az elsõ szezon végén…
Talán meg is történt az interjú,
melyért majdnem Krügerhez küldtük a szerencsétlen ötletû férfiút. Persze szóba
sem jöhetett a leközlése. Elvégre túlságosan jól aligha érzik így hónap végén
magukat a múzsák a színház táján, attól a csekélységtõl el is tekintve, hogy
valamennyi színházi interjút munkatársunk saját maga gyártotta… Színházi
barangolásainak mégis volt némi eredménye. Kérdéses, jobban mondva: interjús
munkatársunk ugyanis fölötte nem diszkrét ember, s így látogatásai alkalmával
néminemû diszkrét írások ragadtak a kezéhez.
Lapozgattunk a vegyes parfümû
levélkék között, s megdöbbenve észleltük, hogy mennyi versíró ember él itt Nagyváradon, s milyen nagy poézist fogyaszt a
színház. Íme az elsõ levél is itt felül - vers. Így hangzik:
Levél
Blahánénk, Barbink,
csalogányunk,
A mi szemünkben legnagyobb,
Igaz vajjon, hogy fáj a lelked
A táj után, mit elhagyott?…
Mondd: nem igaz.
Hisz a te lelked
Ihletet, lelket itt kapott.
Ha valaha tán el is válnál,
Meglásd, a lelked itt hagyod.
Nyolc sorú jóslat - aláírás nélkül.
Mindenki sejti, hogy Székely Irén kapta. A vers középminõségû: Tisztes polgári
állású Szigligetista írhatta…
Vérpiros a papír, melyen a következõ
versecske díszeleg:
Katonának nem jó
lenni,
Mert sokszor kell messze menni,
Lóra ülni nehéz kedvvel,
Égő, meleg szerelemmel.
De amikor téged
látlak,
Katonasor, nagyon áldlak,
A te ajkad nem csókolna,
Hogyha huszártiszt nem volna.
A katonaság és a polgárság közötti jó
viszonyra tekintettel nem mondjuk meg, ki kapta meg ezt a kis hadügyi verset.
De itt egy másik:
Szohnerkének
Te vagy a
liliomfehérség,
Egy szép álom, mely elrepül,
Te vagy a testet öltött szépség,
Amerre jársz, száz vágy repül.
Oh mint szeretném
Heine urral
Fejedre tartanom kezem,
Hogy maradj meg ilyennek mindig,
Tisztának, szépnek édesem.
A vers - mint értesültünk -, a gimnázium
önképzõkörén jutalomért is pályázott.
Megható a következõ is:
A pénzpiac nagyon
drága,
A közélet sivár, árva,
De mióta látlak téged
Bliktri nékem a közélet.
Gyermek lettem,
gyermek ujra,
Egy jóságos tündér ujja
Megérintett s ujra élek,
Adjő nyárig, oh közélet.
Hogy ez a kis vers kirõl zeng, azt nem a katonaság és polgárság közti jó
viszony okából nem áruljuk el. A vers azonban bátran nevezhetõ a közéleti
szerelmi líra szerencsés kísérletének.
Már a költészet más mezejére kalandozik a
következõ vers, amelyet Kulinyi Mariska kapott. Íme:
Szólnak a harangok,
Valahol temetnek,
Bizonyosan amaz Azrák
Törzsökéből, kik meghalnak,
Ha egyszer szeretnek.
Szólnak a harangok,
Tán nem is temetnek.
Oh bár lennék amaz Azrák
Törzsökéből, kik nem halnak
Bele, ha szeretnek.
A halál eszméjével való vívódás szörnyû
kínja gyönyörûen békül ki egy megható sóhajjal e kis versikében, amelynek írója
bizonyosan életerõs férfiú.
Még egy verset közlünk a sok közül. Ezt
már férfi kapta, s így hangzik:
Hozzá
Hajad viharzó, sötét
hullám,
Szemed sugáros, enyhe éj,
Kicsiny kezed, parányi szácskád,
Dult arcod csupa szenvedély.
Mikor a szinpadon
kacérul
Rám nézel, lehajtom fejem,
Rád gondolok én, primadonnám
És gondolatban - vétkezem.
Önöket meg fogja lepni, hogy ezt a levelet
Nyárai Antal kapta. Nõi akrobata, vagy ki más írhatja, nem sejtjük. Mi nem
csodálkozunk rajta, Nyárai is primadonna.
...És ebben a pillanatban el is égetjük a
levelet és poémákat. Sajnáljuk, hogy ennyit is nyilvánosságra hoztunk, mert
ebben a pillanatban vallja be interjús munkatársunk, hogy ezek a versek éppen
úgy készültek, mint a színházi interjúk szoktak. Egytõl-egyig falzum.
Nyomdai okok miatt mégsem hagyjuk ki a
leközölt verseket, inkább felelõsséget vállal érettük:
Nagyváradi Napló
1901. május 26.
Dyb.
|