|
Odessza - Vera Gelót, ki Deschanel tanár
helyett Zelanine diákkisasszonyt lelõtte,
ma eljegyezte meggyilkolt áldozatának a fivére.
(Egy esti táviratunk)
Clarisse
kisasszony, akitõl én ma verset olvastam egy budapesti német lapban, bocsásson
meg, hogy igen nevetségesnek mertem egy fél napig tartani s igen-igen naivnak a
versét.
Óh,
mert mi, skriblerek azon fajtája, mely meg tud szülni egy pár kevésbé ócska
gondolatot, mi, ilyen skriblerek - mondom - mindenkit megnevetünk, aki másként
formálja a véleményeit, mint mi. Természetes, hogy mi mind Nietzschéért
rajongunk. Vagyunk azonkívül übermenschek,
rajongunk az überbrettl szóért, mert
az übermensch mintájára gebildet.
Hiszünk az überfraukban, s lenézzük
az egészséges szerelmet… Ilyenek vagyunk mi Clarisse kisasszony. Csodálja-e hát,
ha kinevettem asszonyos, fúriáskodóan veszekedõ versét, amelyben elítéli ezt az
übereskedõ mániát, de legfõképpen az
überfraut, aki banálisnak tart minden régi formát, de egy barna hegedûssel, aki
untermann inkább, szívesen megugrik…
Egy
kis telegramm változtatott meg engem, Clarisse kisasszony. Egy kis távirat az überszerelemrõl. Igaz hát, csakugyan.
Egy ártatlan leány ártatlan vére rácsöppent az ágyra. És az ágyból nászágy
lesz. A gyilkos nászágy s a fölszáradt vér véréé,
a testvéré…
Mikor
azt írták a lapok, hogy Párizsból utána utazott, megirtóztam. De amit most
érzek, az több az elmondhatónál, Clarisse kisasszony…
Pfúj
überfrau, pfuj übermensch. Megtagadok mindent: nem vagyok nietzscheáner,
nincsenek kivételes igazságaim, s szépnek tartom Ruth szerelmét az õ férfiához…
Clarisse kisasszony, egy kis távirat jobban kigyógyított a perverzitás
szerelmébõl, mint a kegyed tizenhét vagy hány strófás verse…
Nagyváradi Napló
1901. június 4.
a.e.
|