|
-
Márkus Emília elsõ estéje -
Pálmay
Ilka nekünk idegen markotányosnéja után, melynek minden szavában mégis
bennerezeg a jobb otthon
édes-fájdalmas dala, a Márkus Emília keleti pompájú, bûbájos színekkel ragyogó
Matildéja, mely idegen is és írójától hazug, de a nagyasszony csodás magyar
tüzû lelkének lángjában életet kap: olyan bizarr, olyan ritka gyönyörûség,
egymás után ilyen kétféle pompájú este, hogy hálásak lehetünk érte Somogyi
igazgatónak.
Hogy
azonban Pálmay Ilka vendégjátékai kimerítették a közönséget, errõl már senki
sem tehet.
Egy
gyógyszere lett volna: olyan szerepek eljátszására kérni Márkus Emíliát, amiket
a közönség kevésbé unt meg. A bölcsõben,
s még sok új darabban olyan csodás sikerei voltak neki, hogy kár volt az öreg
spanyol rossz drámájának kopott dikcióit adni keretekül az õ ragyogásának.
Ez
magyarázza meg, hogy tegnap este nem telt meg a színház...
...Márkus
Emília pedig ragyogott, mint az élõ július delelõ napja. Szebb, mint valaha, s
hinnünk kell lázas poéták meséinek, hogy ez az asszony a nõi tökéletesség
kikristályozódására van kiválasztva. Megértjük már, hogy külön könyvtár kezd
íródni szõke csodahajáról, s õ maga már beszélni sem akar úgy, mint mi többi
emberkék, hanem kitalált valami újat, valami elragadóan sajátos muzsikát,
beszédet vagy beszédes muzsikát, ami kiváltságos és megejtõ…
Matildéjérõl
tudjuk, hogy csodát mívelt, mert szenzációssá tett egy igen-igen rossz darabot.
A többit megírták. Azt is, hogy a Márkus Emília mûvészete egy iskoladrámában is
meg tudná hódítani a világot.
Lelkes
ovációkkal ünnepelte e ritka nagy asszonyt tegnap a nagyváradi közönség.
Virágokkal, csokrokkal ékesítette föl körülötte a szürke színpadot, s viharos
tapsokkal hívta nagyon sokszor a lámpák elé…
Még
a keretekrõl kellene írni. A régi kopottak voltak. Peterdy és Szarvasi váltak
még talán ki.
Nagyváradi Napló 1901.
június 6.
ae.
|