21. A NEBULÓK FÜSTÖLNEK

A váradvelencei községi tanítók küldöttségileg
keresték föl Gerõ Ármin rendõrkapitányt, hogy
gátoltassa meg az iskolás fiúgyermekek tûzrendészeti
okokból is veszedelmes, utcákon való dohányzását.

Eszünkbe jutnak kedves bárgyúságaink napjai. Jusson eszükbe maguknak is, tanító bácsik!…

Az elsõ cigarettafüst nincs olyan édes, mint az elsõ csók, de majdnem olyan édes. Tulajdonképpen a férfi-ember ágaskodik bennünk, mikor azon korban rágyújtunk a magunk félkrajcáros cigarójára, s szívjuk addig, míg helyes és teljes fogalmakat szerzünk magunknak - [a] tengeri betegség minõ voltáról.

A váradvelencei gyermekek is így csinálják. Csakhogy õk veszedelmesebb módon. Várad­velencén ma reszketnie kell mindenkinek, hogy esetleg szalmakazal tövében férfiaskodnak e pillanatban a váradvelencei iskolás fiúk. Bûnüket növeli az a férfiatlanság is, hogy nem tudnak várni a vakáció-kiadásig. Igaz, hogy ezt a férfiatlanságot részben enyhíti, hogy kiteszik magukat férfiasan már - a pálca-veszedelmeknek.

Úgy tudjuk, hogy Gerõ Ármin azt a választ adta a tanítóknak, hogy utasítja a rendõröket a gyerekek közveszélyes férfiaskodásának meggátlására. Éppenséggel helyesnek tartjuk, hogy a rendõrség is kezébe veszi az ellenõrzés dolgát.

Mert mi ebben a cigarettáskodó, gyerek-férfiaskodásban már veszedelmet is látunk.

A modern élet egész berendezkedése biztosítja a legbivalyabb idegzetû embert is, hogy elõbb-utóbb eljut addig a stációig, amit röviden brómstációnak nevezünk most el. Pedig nagy-nagy érdekünk ám, hogy ha mi betegek is vagyunk, majd több egészséggel jöjjenek a helyünkre, kik emitt vagy amott utódaink lesznek.

Ezek a váradvelencei gyerekek s minden mai gyerekek úgy kezdik az életüket, hogy mielõtt megkezdenék, már idegemberekké válnak. És nevessenek a könnyen ítélkezõk - az orvosok nekünk fognak igazat adni -, a mai ifjúság, az úgynevezett egyetemi is, azért döbbent meg még türelmes magunkat is logikátlan, fiatalságtalan, beteges viselkedéssel, mert olyankor kezd­hették a félkrajcáros élvezetét, mint a váradvelenceiek, s az élet másik ékességét is nagyon mohón és hamar.

Hát kedves emlék lehet mindannyiunknak az elsõ cigaretta emléke, de ugyan ki ne sóhajtotta volna el már közülünk:

- Bár a számba dugták volna az elsõ cigaretta tüzes végét, bár késõbb ittam volna az elsõ pohár pezsgõt, s bár ne siettem volna úgy az elsõ csókkal…

Különösen pedig eszünkbe jut egy régi eset.

Rozmanits Timotheus tanárunk cigarettázáson kapott bennünket, három kis gimnazistát. A mezõn történt. Kedves emlékû piarista tanárunk csak ennyit szólt:

- Holnap délben gyertek fel a szobámba!…

A legerõsebb szivart kellett elszívnunk. Fél évig se gondoltunk a dohányzásra.

Mert bölcs dolog ám az: a vétkezõket avval lakoltatni meg, amivel vétkeznek.

Nagyváradi Napló 1901. június 18.

ae.