25. A NÕEGYLET JUNIÁLISA

Egy felséges, hangulatokat adó délután a maga estélyével, melyrõl nem is lehet másképp, csak nagyon egyénileg írni.

Bocsássanak meg hát, ha poétai ekszkurziókra még mindig szörnyen hajlandó voltom úgy akarja láttatni és emlékekbe hozni a tegnapi sok színt, illatot és selymességet, amint magam láttam az én rövidlátó, de mohó-éhes szemeimmel, s úgy emlékezzem rá, amint emlékezem.

Törvénycikkek, hely, mód- és idõhatósági rendeletek általában kevésbé érdekelnek. Hogy másodfélév ad-e honossági jogot, ahhoz sincsen közöm, de én hidegségem oly melegséggel vallja ezt a két szót: nagyváradi vagyok.

Büszkébben még nem vallotta, mint tegnap.

- Te csodálatos, minden kerteknél illatosabb kert, nagyváradi vagy. Nagyváradiak vagytok ti pazarkodástokban is harmónikus színek. Nagyváradiak vagytok tündérasszonyok s tündérke leányok. Nagyváradiak vagytok, sohse hallott melódiák, csak itt érzett hangulatok! Nagyváradiak vagytok ti is mind, még ti is kevesen, kedvesen félszeg s férfi voltotokkal naivan tüntetõ jámborok is. Nagyváradi itt minden kedves és szép.

Úgy szerettem volna körülfutni, ujjongani a fehér gyep-pázsitra rakott asztalok körül.

Hát hol lehetne másutt ilyen csoportosulását összehozni a bájnak és kedvességnek? Hol vannak olyan asszonyok, mint Nagyváradon, s hol egyesülhetnek olyan isteni eredménnyel az asszonyok, mint a nagyváradi nõegyletben.

Ifj. Schwartz Ábrahámné csak Nagyváradon tud varázsvesszõszerûen ilyen tündérvilágot varázsolni. Lázár Mártonné csak Nagyváradon, a mi öntudatosan mámoros világunkban mondhat kedves dodonai mondásokat. A konfetti megcsúfolt divatját csak itt tudják restaurálni. Grósz Irma, a Kristály-forrás bájos tündérnõje csak itt itathat velünk hálás szívvel fogadott limonádé italt, mikor mi abban az olimposzi környezetben legalábbis nektárra szomjazunk!…

Van ilyen város, vannak ilyen asszonyok, lehetnek-e másutt is?...

...Strauss-keringõt zakatolt el e pillanatban a katona-banda. Rátusol a cigány magyaros kötekedéssel. A fehér porondos utakon csengõ kacagás közt kergeti mindenki el magától keserû önmagát. Ha van, ami nem enged édesen elfeledkezni magunkról, egy tízfilléres alakjában rálökjük a rulettasztalra:

- Vesszen ma a rosszkedv!…

Mámoros hangulattal szövõdnek új viszonyok, s kapcsolódnak szorosabban össze régiek.

A szemekbõl kivillan a mámoros élet vágya. Ejh, ma van ez így csak, s ma így is legyen!

Ideírom a legmelódikusabb valse hangja mellett a neveiket a tündér-ünnep legfáradhatat­lanabb megteremtõinek:

A varázsvesszõ birtokosa és királynõje ifj. Schwartz Ábrahámné. A minden Pythiákat fölülmúló jósnõ Lázár Mártonné. A banális konfettijáték csodatevõ restaurálói Sarkady Lajos dr-né, Bartha János dr-né, Feiler Józsefné, Áron nõvérek, Fleischer Aranka, Weinberger Irén. A Kristály-forrás tündére, igézõbb Loreleynál: Grósz Irma. Monte-Carlo kockáival Sonnenfeld Zsigmond dr.-né, Fehér Dezsõné s Ländler Ferencné által nyerettük el nagyon szívesen az utolsó fillérünket is. A pénztárnál Reismann Jakabné, Helyfi Józsefné s Wein Gáborné fogadtak jeggyel és kedvesen bennünket.

Névsort pedig - ím elhalt a valse - nem tudunk írni. Nagyvárad minden szép asszonya, leánya ott volt. Nagyváradé - mondom.

E percben, míg káprázó szemekkel rovom a fehér lapot, s a kioszk középasztala mellett tárogató muzsikát hallgatok - látom a keringõ, mámort-sóvárgó párokat elsuhanni, hallom a szerelmes zsongást megszakító négyesrendezõ tánc hivatalos hangját, s igen-igen vádolom magam, hogy cinikus hidegségemmel otthagytam a tündérvilágot, pedig - nagyváradi vagyok.

Nagyváradi Napló 1901. június 20.

Dyb.