|
Nagyszalontán
vasárnap leplezik le nagy ünnepségek mellett Kossuth Lajos szobrát. Az ünnep
majdnem országra szóló lesz. Nagyváradról is igen sokan fognak az ünnepélyen
lenni. A szobor Tóth András munkája. Errõl a mûvészemberrõl érdemes néhány
bemutató sort írni, a nagyváradi közönség alig ismeri, pedig õ már dolgozik a Szacsvay-szobor mintázatán, mellyel
pályázni akar, s mely valamikor
Nagyvárad valamelyik közterét van hivatva díszíteni. Tóth András kuruc magyar
ember, a megihletett magyarok dacos, erõs tehetségével. A nagy erejét igazolja,
hogy egyszerû iparosból küzdötte fel magát, s hogy a kolozsvári Mátyás-szobor pályázaton Fadrusz, a
szintén iparosból lett nagy magyar szobrász mellett õ pályázott legsikerültebb
munkával. A nagy tehetségét bizonyítja az is, hogy Debrecenben, ahol lakik, s
amelynek földje leghálátlanabb talaj író-mûvész lelkeknek, õ fokozódó
ambícióval, ihletéssel teremt, dolgozik. Az országban már áll egynéhány szobra,
melyek közül valóságos szenzációt keltett a selmecbányai honvéd-emlék. E
mellett szerény, igen szerény ember Tóth András. Csupa naiv, gyermekes hit és
lelkesedés, mint amilyen minden igazi nagy teremtõlelkû mûvészember. Ami pedig
a piaci értékelést illeti, hát Tóth András olcsó ember is. A nagyszalontai
szobrot is annyiért készítette el, amennyiért elkapatott fõvárosi szobrászok
szóba sem állottak volna. Mindeme tulajdonságai mellett pedig mit sem arrogál
magának. A leleplezési ünnepeken valósággal elrejtõzik a derék mûvész, akit
szívesen mutattunk be most a közönségnek. Annyira szerény - ami nagy szó ebben
a korban -, még csak ordóra sem éhes.
Amit különben bajosan is nyerhetne el olyan ember, ki Kossuth és
Szacsvay-szobrokat farag kuruc szívvel és érzéssel.
Nagyváradi Napló
1901. június 20.
|