|
-
Festetich gr. dolgai -
Magyarországon
van néhány száz olyan természetû hivatalos állás, amit mind valaki számára
kreáltak. Mert Magyarországon vannak emberek, akiket a nevükért vagy a
rokonságaikért el kell tartani.
Festetich
Andor gr., mikor már sehol sem vált be, szintén ilyen, egyén számára kreált
állást kapott. A vidéki színészet felügyelõje lett.
A
vidéki színészet nagyon édes-kevéshez jutott fölülrõl. Amivé fejlõdött, a vidék
közönségének erejébõl fejlõdött. Fontosságát, nagy szerepét csak legutolsó
idõben kezdik felismerni a fentlevõk. Ám mikor mindenki támogatást vár az idõk
fordulásától, szegény vidéki színészet felügyelõt kap, pláne Festetich grófot
kapja.
Nekünk,
nagyváradiaknak, hamarosan volt szerencsénk összetûzni Festetich úrral, akinek
eddigi operációi a magyar vidéknek csak azokon a helyein „sikerültek”, ahol
hozzászoktak vakon meghajolni minden elõtt, ami „magy. kir.”, vagy „állami”
szóval onnan fentrõl jön.
A
felügyelõ úr velünk azon kezdte, hogy össze próbált kötni bennünket egy pár
negyvened rangú városkával, ahol aztán a nagyváradi színigazgató bõven
elkölthette volna azt, amit Nagyváradon bizonyosan meg sem szerzett.
Akkor
a nagyváradi sajtó és színügyi bizottság igen a körmére talált koppantani a
felügyelõ úrnak. Ám õ megbosszulta magát. Azóta összefabrikálta az erdélyi
kerületet, egy idõre eljátszva annak a szép óhajtásnak a megvalósulhatását,
hogy megfelelõ állami segítséggel az erdélyi nagyobb helyeken a nagyváradi
színtársulat vegye át azt a kulturális és nemzeti missziót, amit a kolozsvári
színház betölteni nem tudott.
Miután
egy kis körutat tett a felügyelõ úr. Mindenütt terveket szõtt. Szinte édelgett
a gondolattól, hogy neki saját tervei
vannak, mint a gyermek, mikor maga jön rá valami dolog nevére vagy okára.
Aztán
sajtója is van Festetichnek. És nem késlekedik értesíteni a világot, milyen új
tervei vannak ismét a színészeti felügyelõnek, aki újabban a levélírásra adta a
fejét, s egy-egy hamar publikált levélben közli újabb terveléseit.
Ártatlan
passziózás volna mind, csak ne foglalkoznának az õ sajátos terveivel komolyan,
s csak ne tervezgetne folyton a rólunk-nélkülünk elve szerint. De az a
gondolat, hogy õ terveket tud gyártani, úgy elszédítette már Festetich urat,
hogy valóságos messiásnak képzeli magát, aki a vidék boldogítására küldetett el.
Ideje
volna már, ha illetékes helyen figyelmeztetnék ezt az urat, aki legutóbb a
fiumeieket lepte meg avval, hogy õ is él, nagy állása van, s tervei vannak a
fiumei magyar színészettel. Ideje volna már vele megértetni a dolgokat.
Gyarmathy
is volt színészeti felügyelõ, de okos ember lévén, megértette, hogy õ ezt a
sine cura állást azért kapta, hogy rangja, kenyere meg néha-néha egy pohár
pezsgõje is legyen.
Értse
meg Festetich úr is, hogy abszolute nincs szükség az õ mûködésére, csak neki
van szüksége némi kis megélhetési módokra.
Hordja
hát békében a színészeti felügyelõ címet, de ne tervezgessen és ne dolgozzon!
Mert ebbõl - meglássa õ s meglássák az illetékesek - komoly baj lesz!…
Nagyváradi Napló
1901. június 21.
|