|
Úgy
ám, csak akik még Noéval gondolkoznak, hiszik el, hogy van holt szezon is,
eseménytelen nyári szak, melyrõl újságíró nagyapáink sikerült vicceket
gyártottak a fiumei cápa s társai cég alatt. Dehogyis van. Olyan eszeveszetten
lármás a világ, hogy valósággal gonosz irigyen gondolunk az elmúlt szép
idõkre, mikor így nyáron többnyire pihent a krónikás. Olyan nagyot változott a
világ, hogy még a fiumei cápa is rehabilitálódott. Kiderült, hogy ezek a fiumei
cápák gyalázatosan hamisítatlan cápák és nem - kacsák. Minthogy hát sok minden kiderül apránként…
*
Kiderült például, hogy a sokat szidott színház mégiscsak maga az élet volt Nagyváradon. Ahogy bezárták,
bizony, nagyon elcsendesedtünk.
Az
esti korzó népe melankólikusan tekintget a homályba burkolt palota felé, s mind
kevésbé sikerült az affektált, kicsinylõ hang:
-
Meg sem érzem, hogy hiányzik a színház.
Bizony
csak megérezzük. Ha legalább a társulat fele, mondjuk a szebbik, itt maradt volna. De olyan hûtlen gyorsasággal hagytak itt
bennünket. Még Székely Irén volt a leghûségesebb, de õ is megy már.
A
többiek meg régen nyaralnak valahol messze, szerteszét. A kis Kulinyi Mariska
itt van még, de az olyan pártiképes, komoly udvart tart, hogy minden nyári
hangulatú gentlemant elriaszt.
A
társulat csúnyábbik felébõl - mint
megjósoltuk - itt maradt a kedves, szeretetreméltó „öreg” Bognár, s mondják,
akik éjszakázni szoktak, hogy olyan víg életet él, mintha szalmaözvegy volna. Itt van még a direktor is. Szegény, õ nyáron is
dolgozik, fel s leutazik, szerzõdtet, számol és elõlegeket utalványoz. Diszkrét
értesítés szerint itt van a városban, valahol Szarvasi is, de õ nem mutatja
magát. Szégyenli, hogy nem idegenben nyaral…
*
Kiderült
továbbá, hogy orfeum kéne most a
magyarnak, nem kilencvened rangú, kopott cirkusz, nem mûkedvelõ elõadás és nem
térzene. De nem is olyan orfeum, mint amilyenre egypárnak, a rendõrség
engedélyt adott. No de ilyenek a magyar
orfeumok, hát adjõ nemzeti brettli!
Ebbõl nem kérünk. Máskor minden nagyváradi férjnek legszebb álma a
szalmaözvegység volt. Na hát ilyen orfeumok mellett nem csoda, ha még a
szalmaözvegység is veszített kívánatos voltából. Nagyon helyes dolognak
tartjuk, hogy magyar szó hangozzék a brettlin is. De mikor a brettli
internacionális kedvderítõ hely. Legyen egy pár magyar szám, vagy legyen a
program fele magyar, a többi lehet akár kelta-nyelvû is, csak el tudjunk
mulatni rajta. Hillinger Miska különben, aki elismert, kiváló
orfeum-impresszárió, erõsen fogadkozik, hogy hoz õ most olyan orfeumot, hogy
szalmaözvegy lesz még az is, kit becses neje eddig húsz éven keresztül magával
cipelt fürdõrõl-fürdõre…
Kiderült
még aztán, hogy jó lesz az irodalom hõsei közül kizárni a katonákat. Egy
osztrák írót, tartalékos katonaorvost, katonai rangjától fosztotta meg a
hadbíróság, mert egy hadnagyocska hõsét közönséges embernek rajzolta.
Írtunk
és írtak a dolog moráljáról eleget. Annyi tény, hogy polgármester bácsik
mondogatják az õ tósztjaikat a katonaság és polgárság közti „jó viszony”-ra, a
korszellem fütyül a tósztokra, s a katonaság minden államban elszigetelõdik
teljesen. Gondolkozniok kellene ennek a megváltoztatásán, akiket a dolog
érdekel, vagy mulattat.
Maga
a konkrét eset pedig tele van sok liternyi humorral. Szegény novellaírók!
Utoljára veszély nélkül egyetlen társadalmi osztályból sem választhatják a
hõseiket. Hiába, Kiplingnek van a legtöbb esze. Az állatok nem haragusznak meg,
ha novellákat írnak róluk.
*
Mennyi
minden is derül még ki. Hogy Tisza Kálmán már protektornak is gyenge. Egan
kazárbarát, kiderült, hogy Ugronnál, a nagy puccsvezérnél, csak Inger
Szolimánnak vannak nagyobb tervezgetései. Kiderült, hogy Rakovszky jó hazafi és
sok ilyen váratlan nagy tanulság.
Ha
így haladunk, kiderül, hogy Magyarországon képviselõ lesz minden ifjú stréber,
radikális-liberális a Széll-kormány, Rakovszky az antiszemitaság ellen küzd, a
nagyváradi fõtrafikot nagyváradi kereskedõ kapja, Párizs Magyarországon van, s
hogy Bartha Miklós perfekt gentleman.
Mert
sok minden kiderült, csak ez a csúnya júniusi idõ tette egész héten az
ellenkezõjét.
Nagyváradi Napló
1901. június 23.
Dyb.
|