|
-
Krecsányiék az új színkörben -
Nagyváradról
egy társaság rándult át szombaton Gyula városába, s a társaság egyik tagjának
itt gyulai impresszióiról kell számot adnia.
Íme,
elárulja mindjárt, hogy e kis beszámoló furcsa lesz nagyon. A gyulai tarka
emlékek seregébõl kiválik egy szikár, magas termetû, hosszú, fekete redengós,
kedves, öreges, borotváltarcú férfiúnak képe, s a beszámoló írója már sejti,
hogy errõl a férfiúról fog és kell neki írni.
A
fiumei s trieszti mesés diadalok ragyogása csábított át bennünket. Meg egy kis
színházi smokkság is, amitõl a legintelligensebb nagyváradiak sem tudnak
szabadulni. A nagy sikerek titkát kifürkészni, és megismerni a magyar színpad
egy sereg neves alakját: smokkságnak is megbocsátható.
Hát
a nagy sikerek titkát - mint már jó eleve sejdítettük - hamarosan megtaláltuk.
Ama fent leírt, redengós férfiú ez a titok,
s olyan titok, amit mindenki ismer.
Úgy
vélekedtünk, mikor visszafelé hozott bennünket a vonat, hogy ez a redengós
férfiú nagyon be találta magát írni a magyar szellem s a magyar mûvészet
történetébe. Talán-talán az újabbak között Paulayn kívül senki annyira. A
magyar vidék színészeit ez a férfiú emelte, produkálása mértékét is õ. Buda, Temesvár és Pozsony, az õ nagy kulturális és magyar missziójának színhelye. A
magyar színházak repertoárja is büszke lehet reá. Ha új játékstílust
sziszifuszi munkájában nem is teremthetett, de lelkiismeretesebb,
intelligensebb s jobb ízlésû rendezõi talentum nem igen akadt még a magyar
vidéken.
-
Tele vagyok erkölcsi sikerrel - szólt a mi ditirambusunkra -, de én még mindig
olyan maradtam, aki elõtt a lejárt értékû erkölcsi siker a legbecsesebb.
Fiuméban
a kiadásai térültek meg, a trieszti fényes napokra meg éppenséggel ráfizetett,
mert még a legutolsó kóristájának is nagy, külön napidíjat fizetett.
Gyulára
eljött, pedig tudta, hogy biztos anyagi
deficit.
De
eljött, mert a gyulaiak õt akarták díszes, nagyon szép Erkel-színkörükbe, melynek beosztási tervét is õ csinálta meg.
Persze, tessék csak számítani. Krecsányi napi kiadása 350 frt., a színkörben
pedig legjobb esetben is 300 frt. a napi bevétel maximuma.
De
azért kapnak a gyulaiak olyan fényes elõadásokat, milyenekért sok állandó
színház közönsége irigyelheti õket. Csak a levegõ nyári ebben a színkörben.
Krecsányi mindig a régi.
Strauss-operettet
láttunk, a Denevért. Nem mondjuk,
hogy a nagyváradi színház mûvészerõi közül nem különb egyik-másik. De ensemble
nincs ilyen több a vidéken. Krecsányi ott „dolgozik” a színpadon, s amit kapunk
- mi nézõk -, az igazi elõadás.
A
szereplõk közül Anday Blanka lepett meg bennünket Rozalinda szerepében. Öt éve
látta e sorok írója.
Már
akkor sejtette mindenki benne a leendõ nagyságot. Ma nincs ilyen primadonna a
vidéken. A drámai társulat hasonló jelessége: Tóvölgyi Margit. Keszlernek,
ennek az intelligens fiatal mûvésznek Ocskayját páratlannak mondják, akik
látták, s a darab elõadását is jobbnak a Vígszínházénál.
A
gyulaiak pedig - szó sincs róla - lelkes kedvvel járnak a színházba. A
színészek azonban kedvetlenek:
-
Nincs itt semmi - mondogatták - csak por és jó koszt. Pedig Gyulán mindent
elkövetnek, hogy jól érezzék magukat a színészek. Csak tapsolni nem szeretnek.
Ezt nem tartják ott elõkelõnek.
Pár
hét múlva Hódmezõvásárhelyre megy Krecsányi és társulata.
A
beavatottak azt mondják, hogy már legközelebb királyi kitüntetést kap a fiumei
és trieszti körút dicsõséges direktora. Bizony a kitüntetésnél valamivel többet
is megérdemelne a legérdemesebb direktor: egy kis szubvenció-emelést. Mikor
búcsúztunk, azt mondta:
-
Szeretnék egy esztendeig legalább az intelligenciájáról híres nagyváradi
közönség direktora lenni.
Lehet,
hogy nem pusztán udvarias mondás volt. Ám mondjuk, hogy az volt, mert még
megharagusznak a temesváriak és budaiak.
Egy
év múlva ismét hozzájuk megy Krecsányi. Haza…
Nagyváradi Napló
1901. július 3.
ae.
|