|
Néhányszor
[rá]mutattunk már arra, hogy Nagyvárad új fõkapitányának sok új, üdvös reformja
közt nem egy olyan van, mely határozottan veszedelmet jelent, s a rendõrség
valóságos omnipotenciáját célozza. Ismét van egy adatunk erre. Sokaknak
feltûnhetett, hogy némely utca néhány kapuján hatalmas, krétával rajzolt
kereszt díszeleg. Az ember azt hinné, hogy vakációzó, pajkos diákok passziója ez.
Pedig nem így van. A keresztek rajzolása hivatalos
rendõrmunka. A posztokon álló rendõrök figyelmét hívja föl a
megkeresztezett kapukra. Laknak pedig a keresztes kapus házakban olyan nõk, kik
nem állanak hivatalos rendõri felügyelet alatt, de foglalkozásuk, életmódjuk
azt a gyanút táplálja, hogy vidám bölcsességgel élik vagy élhetik világukat.
Nem kell, nem is szabad a dolgot bõvebben fejtegetnünk, de akkor már attól kell
félnünk, hogy nemsokára megszaporodnak a keresztek, és felügyelet alatt lesz
minden nõ, kirõl kávéházakban, vagy másutt pletykázni fognak. Mi értjük a
fõkapitány úr üdvös tendenciáját itt is, de nem sejti, micsoda megdöbbentõ
beavatkozás ez legegyénibb dolgokba? Mert újra és újra ismételjük, a
legüdvösebb célból megcsinált rendszabályok többet rombolhatnak sokszor, mint
féltucatnyi, ártó társadalmi bûn s egész sereg szigorúan büntetendõ „kihágási
eset”.
Nagyváradi Napló
1901. július 4.
|