|
Egyidõben
arról beszélgettünk néhányan, hogy tollforgató ember pompás dolgot mûvelne, ha nagyváradi aforizmá-kat írna. Ismeretes,
hogy a magyar vidéken alig van érdekesebb város, mint az, ahova rossz nyelvek
szerint úgy kér az ember vasúti pénztárnál jegyet, hogy elfütyüli egy különös
induló elsõ sorát…
Akkor
rögtön megpróbáltunk néhány ilyen nagyváradi aforizmát gyártani. Íme ízelítõül
egy pár:
Nagyváradon
éhen halhat bárki, de minden éjjel pezsgõzhet.
Ha
olyanok volnának a nagyváradi asszonyok, mint amilyeneknek a nagyváradi
asszonyok hirdetik, itt volna a legnagyobb idegenforgalom.
Nagyvárad
az individiumok[!] városa, mert magának a városnak nincs kiformált egyénisége.
Nagyváradon
azért szeretünk valakit, vagy valamit, hogy rosszat mondhassunk róla.
Itt
legkevesebb a nagyképûsködés, pedig itt van a legtöbb nagyképû ember.
Nagyváradon
elvbõl becsülik az érvényesülés mûvészetét, de az üres stréber itt lesz
leghamarabb komikus figura.
És
a többi. Mint méltóztatnak látni, többnyire rossznyelvûskedés, ami szintén
divatos minálunk.
A
faktum pedig az, hogy igen szeretjük mind ezt a mi városunkat, s mindennap több
okunk van reá. Ebben a városban fölemelik az elbukottat, és megbocsájtanak az
eltévedteknek. Nincs nap, hogy itt ne vegyék igénybe a jó szívek melegét.
Mindennap keringenek ama bizonyos ívek, s a nagyváradi közönség jóvoltából
sohse kerülnek üresen vissza. Csak nagy intelligencia s az élet elõkelõ
filozófiája az egész és minden, ami ezt a várost páratlanná teszi.
*
Így
nyáron nagyot változik ennek a városnak az arculatja. Sok-sok az idegen arc, s
az ismerõsök közül pedig sok-soknak a hiányát érezzük.
Télen
kedves affektálással játsszuk a szigorú elõkelõséget. Spanyol udvari szokások
szerint élünk. Elõkelõek módfölött az igényeink, nyáron nagy túlzással öltjük
magunkra a pongyolát, s ugyanazok, akik megütköztek decemberben egy francia
operett pajkosabb ötletén, most az orfeumok fûszeres, borsos étlapján
válogatják a legborsosabb eledeleket.
És
ezt mind igen kedvesen, póz nélkül tudjuk csinálni.
Különös,
hogy ezen a nyáron késõbb kezdõdött meg Nagyváradon a fürdõbe özönlés. Csak
most készülõdnek a legtöbben el. Talán a múlt heti õszieskedése az idõjárásnak
csinálta ezt a kis lekésést.
Azok
pedig, kik ittmaradtak, maradnak, éppenséggel nem unatkoznak. A nyári éjszakai
Nagyvárad vidám és zajos. Varieték, cirkusz, cigánymuzsikás esték egyformán
megkapják a maguk vidám közönségét, s ha érdekes személyi híreket gyakran
közlünk, nincs rajta mit csodálkozni. Nagyvárad nyáron nem unalmas, s csak a
minap újságoltuk el, hogy igen sokaknak a nyaralóhelye.
*
Különben
pedig nagy szenzációi nem voltak a hétnek. Sem itt, sem másutt. Sem
törvénykezési szecesszió, sem nagy tragédiák, sem nagyobb politikai skandalum.
Apró tragédiák ezúttal sem maradtak el. Ezek sorra vesznek bennünket, sõt
mindnyájunknak megvan mindig a magunké. Az igazándi kánikulára fordult idõ
leszerelte a nagyváradi ön- és más egyéb képviselõjelöltek ambícióját. A
tanítók gyûlése elmúlt anélkül, hogy kivégezték volna a Kozma Andorokat. Gábel
Jakab az országos tanítóegyletet arra kérte, hogy támogassa az õ Bereg megyei
képviselõjelöltségét. Tisza Kálmán itt járt, s itt idõzött egy fél napig, de
nem vett szivart az új fõtrafikban. A város közigazgatási bizottsági ülésén
Rimler Károly fõjegyzõ elnökölt, de miniszteri beleegyezéssel a távollevõ
fõispán és polgármester helyett. Bizony, ha a városházát nagyon megszállja a
nyaraló hangulat, már a legközelebbi ülésen, mint a jelenlevõk között rangidõs
Pásztor fogalmazó fog a közgyûlésen elnökölni. Balogh Döme és Beczkay között
újra kitört a vámháború. Kiss Dávid - ha már neki nincsenek honfoglaló õsei -
okvetlenül azt akarja, hogy az utódainak legyen[ek]. A fõutcai kövezés
befejezésérõl szóló hír pedig légbõl kapott koholmány. A nagyváradi kapuk
egynémelyikén kereszt-sértés történt. Holmi kréta-kereszteket letörültek. Ezek
s a többiek. Éppenséggel nem tragikus dolgok. De ki vár kánikulában
tragédiákat, mikor ilyenkor tógaszerû pongyolában szeretne bár járni az ember,
de az orfeum-kuplékat is súlyos szellemi eledelnek találja.
Nagyváradi Napló
1901. július 7.
Dyb.
|