52. EGANIZMUS S A SZÉKELYSÉG

Mi, kiket a lelkünk, vagy a kenyerünk arra kényszerít, hogy megfigyeljünk minden levélhullásnyi zajú eseményt is körültünk, s kiknek látnunk kell azt a sok hazugságot, amivel a nyilvánosságnak élõk a nyilvánosságot becsapni akarják: gyakran érezzük a sokáig vissza­fojtott méltatlankodásnak, dühnek azt a vulkanikus kitörni készülését, mikor szeretnõk torkon ragadva megfojtogatni egy kicsit a hazugságok mestereit.

Erõvel, erõszakkal kell sokszor mérsékelnünk magunkat, nehogy azt higgyék, hogy mert haragszunk, nincs igazunk.

A magyar közélet hazugságai között nem a legkisebb hazugság a rutén-akció, az eganizmus.

Ilyen nagy kaliberû szélhámosságot csak minden évtizedben láthat a világ. Amit így felületesen észrevehet, az mind szépnek, nemesnek, deréknek látszik. De aki jól bepillant a háló szálai közé, látja a nagystílû svindlit. Hazug az akció oka, célja, módja, helye, ideje és eszköze. Az eganizmus legmerészebb elõcsatározása a reakciónak. Célja faji és vallásharc. Módja a jezsuitaság. Helye a klerikális tanyák homálya. Ideje a középkor, s eszköze a félrevezetés.

A szûzmagyarság alföldi munkásnépének sok ezre nyomorog. A palóc-magyar faluk kiköltözni készülnek, egész Felsõmagyarország siralomház. A középosztályt már meg sem próbálják menteni. Iparosaink nyomorognak. Az ország gépezetének ötvenezer mechanikusa, a magyar tisztviselõi kar hangos, harsány hangon kér a megélhetésre módot. Ezer helyrõl sürget, hív, könyörög a szükség, s mi rutén-akciót csinálunk és Eganokat küldünk szét, hogy csaholják föl az országban azt a kis békességet is, amit a közös nyomorúság plántált szomorú virágként közénk.

De e szörnyû hazugságok akkor forralják csak fel igazán bennünk a vért, ha a székelység helyzetére gondolunk.

Ország-bontó akciókra kerül idõnk, lelkünk, pénzünk, s a székelység pusztulását pedig közömbösen nézzük.

Kiválóbb, becsesebb emberanyag nincs ezen a földön. Erõs, egészséges, józan filozófiájú, munkás, lángoló, ha kell, de praktikus mindig, fajához, bölcsõje földjéhez pogány szeretettel ragaszkodó.

Szívós erõvel állt századokon a mi védbástyánkul. Most roskadozni készül. Mindig csak kértünk tõle, adni sohsem adtunk. Nem bírja tovább. Védelmére ki siet? Az állam nem is állam. A hatalom az eganizmus akciójával készül az országot tönkretenni. A parlament kiskorú gondolkozásnak tanyája. A magyar társadalom ezer sebtõl vérzik, akcióra képtelen. Dúsgazdag fõpapok és urak? Ezektõl jót ritkán lehet kapni. Meghalhat ez a nép, elzárva mindenkitõl, elárasztva, fölfalva oláhságtól, szászoktól, hazát és hazai kultúrát gyûlölõ, a hatalomtól becézni kezdett s vérszemet kapott ellenségektõl.

Nem is keressük az enyhe szókat. Vétkes hazugság, hitványság a hatalom mit-mívelése. Ez a hatalom hazudozva tör, zúz, rombol. Az igazi szükség szava elõl befogja a fülét. Így tûri, s nem bánja a székelység pusztulását is.

Néhány erõshitû ember van ebben az országban - áldassék meg hitük és karjuk -, kik a hazugság romboló hatalmával szemben építésre mertek vállalkozni.

Bár észrevennék õket, s bár érnének el valami sikert!…

Nagyváradi Napló 1901. július 14.

Ady Endre