|
Bûneink
teljességében, mi fölvilágosodott, modern emberek, néha még úgy büszkélkedünk
is bizonyos bûnökkel, melyek divatos erkölcsi felfogás szerint nem is bûnök,
hanem a modern ember kifinomodott
passziói. Igen. Így szoktuk mondani: kifinomodott. És szörnyen lenézzük az
alsóbb intelligenciájú emberlényeket, kik nem tudnak olyan kifinomodott,
raffinirt módon vétkezni, mint mi.
Bihar
megye alispáni hivatalához hónaponként érkeznek bizonyos nyomtatott ívek
számokkal beróva. Az ívek hivatalos, rovatos ívek. A rovatok nevei - üldözni
való bûnök, s a számok a csendõrség statisztikája.
Elszörnyedve néztük végig ezt a
statisztikát. Nem is tudjuk, hogy adjunk valamelyes diszkrét módon számot róla.
Hát
vannak bizonyos bûnök, amelyeket természetüknél fogva sem igen szoktak
megtorlás végett följelenteni. Ezek a bûnök az elhallgatott bûnök óriási summáját növelik. A bírói fórum elé
ritkán kerülnek. Szörnyen nagy, nyílt esetek szoktak csak e bûnök közül
ítéletet követelni. Nagy erkölcsi
elvadulások jele hát az, hogy a Bihar
megye közbiztonsági állapotáról szóló csendõrségi jelentésben fölsorolt
bûnesetek jórésze ilyen erkölcsi
elvadulásról tanúskodó, sötét bûn.
A
falvak jó népe, melyet nekünk erõsnek és tisztának tudni jólesett, sok helyütt
hát kétségbeejtõ sánszokkal vette föl a versenyt az erkölcsi anarchia terén az
urakkal. Nemcsak a büntetõ törvénykönyv hétköznapi paragrafusaiba való
beleütközésben, hanem a legsötétebb modern bûnökben is.
Siralmas
valóság ez a teljes elvadulás, s mi másban nem tudjuk az okát sejteni, mint az
úri példaadókban s ez ország hírhedt rossz kormányzásában, mely természetesen
elvadulást teremt.
Szociális
reneszánszra van nagy-nagy szükség. Az idõ talán, mely lelkiismeretesebb nálunk,
mielõbb elhozza ezt a reneszánszot, mert el kell
már hoznia!…
Nagyváradi Napló
1901. július 17.
|