|
Történt
egyszer, hogy Bartha Miklós egy gyulai híve, mikor már semmiképpen sem tudta
védni a kálvinista jezsuitát, ezt a nyilatkozatot tette nekünk:
-
Bartha Miklósnak minden hibája abból fakad, hogy a legnagyobb impresszionisták
közül való. Valóságos poéta, ki erõs
hangulatai szerint esetleg félóránként változik, s aki hajlik minden
szuggesztióra.
Úgy
jutott eszünkbe ez a nyilatkozat, hogy olvastuk most Bartha Miklósnak Eötvös
Károlyhoz intézett nyílt levelét. Ez a levél hirtelen azt a véleményt szüli meg
bennünk, hogy ez az ember csakugyan poéta. Állandóan egzaltált, hóbortos poéta,
akinek ez alatt a levél írása alatt is legalább nyolcféle hangulata és hite
volt. Kezdi a levelet, mint vak - zsidógyûlölõ. A tizedik sorban már elégiát
kezd. Hirtelen a büszkeség õrjöngése fogja el. Azután lecsillapodik, s hideg
kezekkel fojtogatja a „kis gnóm” Mezey Ernõt, kinek tíz sor múlva ismét szerelmet
vall, s így vágtat végig a papíron a legváltakozóbb hangulatokban. Az ilyen
ember csakugyan poéta, de közveszélyesebb a Szentpétervárott letartóztatott Poe
Edgárnál, s hozzá nem olyan poéta, akinek legalább a halála után megbocsátanak.
Mert Poe Edgár csak poéta akart és tudott lenni. Bartha pedig õrült hangulatai
szerint minden. Mikor a legõrültebb a hangulata, akkor pláne becsületbíró is.
Különös poéta hát ez a Bartha Miklós. Egyszer ki fog törni rajta egy olyan
szent õrület, hogy kényszerzubbonyt kell adni rá.
Nagyváradi Napló
1901. július 19.
|