|
Ha
a meleggel kezdem, minden ötletbõl
kiszárasztott, unalmas embernek mondanak. Ha meg nem írok a melegrõl, nem
érdekli önöket az írásom, s a legmerészebb módon affektálnék, mert e
pillanatban az a gondolat foglal le teljesen, hogy lehetne a forróság e pokoli
kínjától megszabadulni…
*
...Tizenkét
perc múlt el a fent elsírt sóhajtás óta, s most itt ülök jéghideg zuhanytól
lehûlten.
Szegény
Kormos Adolf, mit adna õ ezért a megnyugvó jó érzésért. Mert Kormos Adolfról az
a hitünk, hogy a forróság, a holt szezon ölte meg. A képviselõ urak kánikulai
beszámolókat tartanak, a színkörökben a kardalosnõk szerelmi kalandjai a
legnagyobb események. Felkai elfogatta magát. Thoroczkay fõispán levélügye nem
volt eléggé érdekes. Mint zsíros falatra rohantak rá szegény Kormosra az éhes
újságíró népek. Ha a szezon derekán pattan ki az ügy, egy nyugdíjazással s
két-három enyhe, szépítõ, félhivatalos kommentárral, minden nagyobb emóció s
meghurcolások nélkül véget ér: de ez a csúnya forróság! Ezen még a zuhany sem
segít!…
*
Olvastak
önök bizonyára az öreg Ungár esetérõl. Kemény, öreg bácskai zsidó. Mellékesen
milliomos, s egy szép leány apja. Az öreg Ungár leányát elszöktette egy kopott
firtli, egy húsz éves dzsentri gyerek. Egész Bécsig elszökött a szerelmes pár.
Bizonyosan jól mulattak az úton. Tovább azonban nem mehettek. Az öreg lefülelte
õket, s a leányt visszahozta. A leányszöktetõ ifjonc megkopott rokonai
körülvették az öreg Ungárt.
-
Ezen már csak házasság segíthet.
Egyidejûleg
pedig barátkozni méltóztattak az eddig lenézett „szemtelenül meggazdagodott
zsidóval”. Az öreg aztán kitûzte az esküvõ napját. Megjelentek a leendõ büszke
dzsentri atyafiak, akik a millióért hajlandók voltak egy zilált vallási
viszonyokban leledzõ menyecskét is akceptálni.
Mikor
pedig együtt volt már a díszes nászkoszorú, megjelent az öreg kemény Ungár, s
odadobta elibük a lánya gyönyörû selyemruháját, s mondta a maga paraszti
nyelvén, de körülbelül ezt:
-
A millióval nem vagyok hajlandó restaurálni a dzsentrit. A leányom külföldre
utazott. A kapu nyitva van…
Kár,
hogy ezt az esetet nyilvánosságra hozták. Az öreg Ungár házi ügye volt. De ha
már beszélnek róla, nem szabad ki nem mondani, hogy az öreg Ungár kemény ember,
de okos ember is…
*
Egy
budapesti lap, klerikális agrárius és õsi középosztály-dédelgetõ, így sóhajtott
fel az esetre:
-
Haj, tizenöt év elõtt még szerencséjének tartotta volna bármelyik zsidó, ha
leányát dzsentri akarja nõül venni.
Édes
siránkozás, ugye?
De
hát még, ami ezután jön. Ugyancsak ez a lap s néhány harci társa evvel az
esettel is azt látja igazolni, hogy a zsidóság nem akar beolvadni.
Hogy
a kakas csípje meg. Nem is volna rossz. Mokány Berciék jól gondolják ezt az
összeolvadást.
1.
Fenntartatik a régi kedvezmény, mely szerint a szép zsidóasszonyokkal szemben
nem vagyunk antiszemiták.
2.
Azok a gazdag zsidók, akiknek leányaik vannak, tartoznak õket elszegényedett,
nyakig adósságban úszó kaszinógavallérokhoz férjhez adni.
3.
Ellenben azok a gazdag zsidók, akiknek nincsenek leányaik, vagyonukkal egy
szervezendõ „Középosztály restauráló-egyesület” pénztárát gyarapítják.
4.
Akik kellemetlenek, azok kötelesek kivándorolni.
És
így tovább. Így gondolják sokan az összeolvadást. De összeolvadni a munkában, a
haladás-vágyban, a közös célokban. Ez nem ízlik még mindig a magyar úri
gyomornak.
*
Különben
pedig Nagyváradon most már igazán csak éjszakákon élnek. Soha annyi víg
szalmaözvegy nem volt, mint a nyáron. A Sas-beli varieté tele minden este. A
szeparé falai sok mindent látnak, amirõl jó, hogy nem tudnak a fürdõzõ
asszonykák. Különben pedig nemsokára közölni fogjuk egy Nagyváradon
szalmaözvegyeskedõ férj „fürdõlevelét”. Abból világosan fogják látni a
helyzetet s a nagyváradi éjszakai életet a fürdõn unatkozó szegény
hitvestársak…
Nagyváradi Napló
1901. július 21.
Dyb.
|