|
Az
ijesztõ mozdulatlanság, a rejtelmes talányosság, a lekötött virágzó erõk csodás
szimbólumát látom: a szfinkszet. Mi
történik most - jaj, vele?… A szfinksz megmozdult… Világrendülés?…
Csillaghullás?...
...A
Szfinksz megmozdult, nem azért, hogy megelevenedjék, hanem csak hogy
összeomoljon.
Az
új világ nem tûri meg a lekötött nagy erõket s a rejtelmes némaságot.
E
modern világban minden kis atomnyi erõ mível valamit, dolgozik. Az atomok
összeállnak sziklaóriásokat törni. A nagy, egyedül álló tömegnek, erõnek nem
kedvez a korszak. Álljon félre, de ne ijesztegessen az élet nagy országútján.
Íme, ezért omlott össze a szfinksz, s
mi néhányan olyan szfinkszecske-szerû lények háborodott szívvel, jajgatva
mondjuk:
-
Óh, hogy a szfinksznek is össze kellett törnie!…
*
Volnék
én a nagyváradi társadalom egy úgynevezett vezetõ alakja, s volnék én - mondjuk
- a szabadelvû pártnak választmányi tagja.
Szólnék
én egy gyûlésen így:
-
Tisztelt Uraim! Mint a lapokból olvashatták, nagy esemény elé néz ez az ország.
Okvetlen Arisztidesz, pártunk
kiválósága, öt nap múlva ünnepli az ország fõvárosában dicsõ politikai
pályafutásának hetedfél éves évfordulóját. E nagy ünneprõl nem hiányozhat híres
Nagyvárad. Indítványozom, küldöttség utazzék föl e nagy napra Budapestre, s e
küldöttség vegyen részt az Okvetlen
Arisztidesz tiszteletére rendezendõ nagy banketten is.
Szólnék
én így - igen nagy éljenzések között ülnék le ez „emelkedett szellemû, lelkes
hangú, szép beszéd” után, s bizonyos lehetnék afelõl, hogy Arisztidesz úr
bankettjén ott ül egy sereg nagyváradi „vezetõ alak”.
Megyünk
mi bankettre, megyünk jubileumra különvonattal, megyünk deputációba hatalmas
miniszter urakhoz, megyünk kaszárnyaépítés, megyünk Õs-Budavár, megyünk
bélyeglelet, megyünk unalom okából… Szilágyi Dezsõ temetésén nem volt egyetlen
lélek nagyváradi sem…
*
Egy
anarchista bélésû argumentumot mondunk. Ne tessék nagyon a terhünkre róni.
Mi
talán elmehetnénk a divatos vélekedésben egészen odáig, hogy azok a bizonyos
kegyes, szamaritánus, kegyelmes vagy humánus érzelmek sem egyebek az emberi
egoizmus kitöréseinél. Megértjük, ha valaki teljesen opportunus elvek szerint
él, s az én igényei szerint
cselekszik. Megértjük, ha valaki nem akar rabja lenni az úgynevezett lágy érzelmeknek.
De
ez mind - már pedig elég anarchista hipotézisek mellett - sem menti a Szilágyi
Dezsõ ravatalától való távolmaradást. Szilágyi a liberalizmus legerõsebb
oszlopa volt. A liberalizmus pedig nekünk mindenha opportunus! Ezt dokumentálni
szent kötelességünk.
*
A
kánikulai meleg nagy csodára életben hagyott bennünket. Két nap óta immár a
végrendelkezés szükségessége nélkül mehetünk ki az utcára nappal is. Az
bizonyos, hogy a szörnyû hõség elzavarta nyaralni még azokat is, kik már
kibékültek a gondolattal, hogy az idén itthon maradnak. Az idõ tûrhetõbbre válásával
most mára ismét megindult a nyári nagyváradi élet szórakozása: a pletyka. Állandóan ûzzük, nem szükséges
bizonyára a mutatványszámok közlése.
Nagyváradi Napló
1901. augusztus 4.
Dyb.
|