66. RENDÕRI DOLGOK

- A nagyváradi rendõrségrõl -

Rendõri dolgokról akarunk beszélni egyet-mást. Ennek a témának nemcsak a kolozsvári szomorú eset adott aktualitást. A magyar vidéki városokban - sajna - csak úgy kínálgatja a rendõrség a legtarkább témákat. Éppen ez az oka, hogy csömörlésig tele vagyunk már velük. Szinte nem ízléses a rendõrségrõl írni már. Nagyobb esetek alkalmából legföllebb.

Hogy a legtisztességesebb rendõrség sem népszerû: egészen érthetõ. A rendõri intézmény egész mivolta szemben áll az egyén egész leszállított igényû szabadságával is. Aki teljesen biztosítottnak érzi magát, hogy nem jöhet összeütközésbe avval a becsülendõ renddel, mely nélkül egymás közt élni nem tudunk: arról éppenséggel nincs biztosítva, hogy nem jön összeütközésbe a rendõrséggel.

Hajh, mert más a rend, s más a rendõrség. Talán-talán csak hosszú kardos katonában tenghet még úgy túl a hatalom kéjes érzése, mint tombol az utolsó rendõrlegényben.

Ha hát már az intézmény sem lehet népszerû, magyar formája pedig elismerten veszekedett rossz: milyen lehet az eredmény a rendesen durva, bárdolatlan s a fennhéjázó hatalom-érzéstõl berzenkedõ rendõröktõl súlyosbítva?… Bizony megértjük, s nagy intelligencia jelének tartjuk a reakciót a rendõri túlkapásokkal szemben. De jobb a kitöréseiben veszedelmes reakció helyett az állandó ellenõrzés. Ha ez hiányzik, kész a kolozsvári állapot. Mert ellenõrzés hiányában a rendõrség mindig vétkezik. Imári márki operett-tréfája valóság. A hatalmat a rendõrség arravalónak tartja, hogy visszaéljen vele.

A nagyváradi rendõrség a tûrhetõbbek közül való. Legénysége ugyan szintén az ismert rendõr-massza, de vezetõiben mindig volt intelligencia s egy speciális nagyváradi erény: óvatosság.

Ismeretes, hogy a mi lapunk igaz örömmel üdvözölte Nagyvárad város rendõrsége élén Gerõ Ármint, az új rendõrfõkapitányt. Humánus, meghiggadt, intelligens fejû, munkás ember. Nagy eredményeket vártunk tõle. Várhattunk is. Gerõ, mióta fõkapitány, dolgozik sokat. És mégis, tessék megkérdezni az intelligens, elfogulatlan polgárság nagy részét, azt mondják s mondhat­ják, hogy az új fõkapitányban csalódtak. Kegyetlen állítás, de így van. Gerõ Ármin eltévesz­tett úton halad. A sok tervezgetés az okvetlenkedõ nagyotakarás hamis utakra vezették.

Elsõsorban egy kicsinyes hülye elõítélet ellen kellett küzdeni. Ezt a küzdést túlontúl komolyan vette Gerõ. Nem szabad lett volna. Az elõítélet az õ kinevezésével le volt törve. De õ még azóta is harcol ellene. S ez a makacs harc ma már majdnem õt is ennek az elõítéletnek akaratlan hívévé tette. Gerõ fõkapitány dicséretét ma azok a lapok zengik, melyek ez elõítélettel telten tiltakoztak a kinevezése ellen.

Mutassunk újra rá a többi botlásra? Megtettük minden esetben. Elmondtuk, hogy a fõkapitány rendszabályozó mániája már nemcsak a rendõrség omnipotenciáját szolgálja, de eszköze a reakciónak, mely - ezt ne feledje senki - elõtör s elõtörni készül a magyar társadalmi élet legkisebb nyilvánulásában is. A szegényügy rendezése alkalmával kifejtett fõkapitányi álláspont, a gabonaügynökök fura indexezése, a bérkocsisok dolga, a zárórák ügye s még egész sereg külön-külön mintha nem volna nagy dolog, de együtt az új rezsim határozottan veszedelmes voltát bizonyítják.

Az apróbb napi botlásokról nem is szólunk. Hallgatunk az olyan jeligéjû intézkedésekrõl, hogy: „szigorú leszek, nehogy részrehajlónak mondjanak”. Nem szólunk arról sem, hogy egy tisztességes bodegát egyszerû vádaskodásra, minden eljárás mellõzésével becsuknak. Hall­gattunk a híres kapukeresztezésekrõl. Ezek s a többiek, kisebb, megjavítható botlások.

De egyre intjük Gerõ Ármint. A rendõri hatalom szép csendesen bevonulhat az egyéni jogok legbelsejébe. Nagy zaj nincs belõle, csak a néma elkeseredés növekedik egyre.

Attól õrizzen meg bennünket a jó sors, hogy az új rezsim egy olyan korszaknak kezdetét jelentse, mely a szintén intelligens Kolozsvárt a minapi szörnyû botrányokba fúlt.

Nem rémlátás, hanem logikus rendû, jogos aggódás ez. Leírtuk okulás okából, és hogy a máris csírát vert elkeseredett érzésnek kifejezést adjunk.

Nagyváradi Napló 1901. augusztus 11.

ae.