|
Max
Harden, a legnagyobb német publicista, Szilágyi Dezsõrõl ír hosszú cikket.
Kegyetlen, gyilkosan kegyetlen a Max Harden írása. A magyar viszonyokat
szörnyen korruptaknak látja Harden, s azt tartja a Szilágyi Dezsõ nagysága
titkának, hogy õ - nem volt becstelen. Szörnyû kritika rólunk, s nagy részében
igaztalan. Íme mutatvány a cikkbõl:
Hát
akkor honnan a nagy híresség, miért emelik õt fel Árpád fiai napmagasságig,
mint a legendák hõsét. Kérdi Harden. Egy ember, akinek soha nem volt önálló
gondolata, aki nem hagyott népének még egy kis ösvényt sem, mely azt új
célokhoz vezesse? A felelet igen egyszerû, és csak azt lepheti meg, aki nem
ismeri a magyar kultúra különös színezetét. Szilágyi Dezsõ magyar politikus
volt és becsületes ember. Hat évig volt miniszter, három évig parlamenti elnök,
és egyszer sem vásárolták meg, még csak meg sem vesztegették: A pártjabeliek
csodával tekintettek fel reá, a különös ábrándozóra s nem kevésbé a többi
pártok hívei. Õ volt a l’incorruptible, aki pedig egy Robespierre szerepére
tehetséggel sem bírt. Vajon mit akarhatott a politikai pályán, mikor még a
húsos fazekak körül sem látta õt senki settenkedni? Az õ életének dicsõsége
vakító fénnyel világítja meg mocsárhazájának kultúráját. Szilágyiról, a
tucatliberálisról, az alkotmányõrrõl és a papok ellenségérõl hallgathatunk, de
meg kell emlékeznünk arról az emberrõl, aki híressé lett, mert nem volt
gazember.
Sírja
felett saját magát ítélte meg a lovagias Transleithania. Milyen könnyû lett
volna a donna Lina férjének (Crispi) a politikai élet, ha bölcsõje véletlenül
nem Riberában, hanem Debrecenben ringott volna. Olaszországban még morális
kérdésekkel is elõállottak, pedig az õ ideálja az az ország lett volna, ahol
megcsodálnak egy minisztert, mert nem tolvaj.
Nem
követtünk el kegyetlenséget a cikk fölemlítésével. Tudnunk kell, mint vélekedik
rólunk olyan elõkelõ agyvelõ, mint a nagy Max Hardené.
Nagyváradi Napló
1901. szeptember 1.
|