75. TISZA KÁLMÁN

Kérjük a „hivatalos” szabadelvûeket, ne foglalják le a maguk számára egészen Tisza Kálmánt. Engedjék meg, hogy Nagyvárad város nagy fiát, képviselõjét üdvözölhessük mi is, kik, ha tán nem vagyunk, nem akarunk lenni hivatalos szabadelvûek, de szabadelvûségben közelebb állunk hozzá, mint a hivatalosok közül nagyon sokan.

Hálával egy hatalmas szép élet mûvei iránt, tisztelettel adózva egy messze kimagasló egyéniségnek: lelkesült örömmel üdvözöljük, sok hittel köszöntjük Nagyvárad falai között Nagyvárad képviselõjét.

Hivatalos írások, beszédek zengedezhetnek kedvük szerint, mi kimondjuk, s ez csak nemesebbé, értékesebbé teheti a mi ragaszkodásunkat - hogy hálánknak, tiszteletünknek, örömünknek minden kis rezdülését a Tisza Kálmán egyénisége foglalja le. Nem jut mi sem „pártunk”-nak, „az ország sorsát bölcsen intézõ” kormányvezérnek sem. Teljes egészében a Tisza Kálmáné, a mi ragaszkodásunk Tisza Kálmáné, a nagymúltú szabadelvû államférfié, s nem - a kormánypárt tagjáé.

Várjuk, de nem tudjuk: fog-e szólni Tisza Kálmán e disztinkciónk jogosult voltáról. A nagy kérdõjelek most is csak a sorok között kapnak választ?

Az ígéret pedig ismét csak annyi lesz, hogy Tisza Kálmán a régi marad, s ha veszély jönne, megragadná a veszedelemben hajladozó lobogót?…

Ismételjük, hogy csak várunk minderre választ. Remélni nem merünk…

És ez sem zavar azért bennünket hitünkben és örvendezésünkben. Tisza Kálmánnál nem bûn az óvatosság. Õ egy élettel fizetett már. Ez az élet szép, munkás, gyümölcsözõ és értékes volt. Ha szükség lesz a forradalomra, vagyunk sokan, akik még tartozunk a magunk életével. Egyikünké sem lesz olyan szép és értékes, mint az övé, de becsületesen leróvjuk, ha szükség lesz reá. Õsz fejtõl, nagy munkában hajlott deréktól, nyugodt szemtõl, leszûrt hideg bölcses­ségtõl nem várunk mi forradalmat. Csak biztatást talán. Harci riadót hát Tisza Kálmántól nem is reméltünk. Elég volna, ha a tapasztalat higgadtságával csak annyi intést adna, hogy a harcra jó elkészülve lenni.

És ha ennyit sem ad? Hát mindegy. Tisza Kálmán napját már az is dicsõségessé s nagyszerû figyelmeztetõvé teszi, hogy mi Tisza Kálmánban ezen a napon az igazi, nem alkuvó liberalizmus nagy harcosát tiszteljük meg, akinek a liberalizmusa egészen más volt, mint a mai hazug liberalizmus.

De Tisza Kálmán mint ember is olyan közel áll minden nagyváradi szívhez, hogy már ez a minden kis tömeg-érdeken és pártoskodásokon fölül álló szeretet ünnepnapjává teszi Tisza Kálmán napját.

Láthatta, érezhette ezt a mi nagy tiszteletünket a generális. Láthatta, érezhette, hogy e szeretet most még talán szentebb, mint valaha. Szent a fájdalomtól, mellyel látnunk kell Tisza Kálmán nagy élete eredményének, munkájának szétbomlását.

„Gyászfátyolt kellene öltenünk magunkra, ha a liberalizmus mellett[i] kitartástól Nagyvárad is eltántorodnék.”

Mi úgy éreztük, hogy a mi aggódásunk, fájdalmunk rezeg vissza a szavakból.

Õsz generálisunk, aki mindnyájunké itt Nagyváradon, még egyszer könyörgünk a mi hitünk megerõsítéséért! Nem forradalmi szókat, nem harci riadót, csak hittel leendõ eltöltést, intést, bátorítást kérünk a jövõre.

Mert bizony gyászfátyolt kellene akkor öltenünk magunkra… És - hajh - fájdalmas aggodalommal valljuk be: félünk, hogy már készülnünk kell a gyászfátyol viselésére.

Oszlasd el - ha lehet - a mi félelmünket generálisunk!

Nagyváradi Napló 1901. szeptember 4.