78. EGY KELLEMETLEN EMBER

E különös városban él egy különös ember, ki nem e város képére és hasonlatosságára teremtetett.

E különös embert nevezhetnõk röviden kellemetlen embernek is. Mert Nagyváradon nagyon sok embernek kellemetlen õ.

De azért nem véletlenségbõl él ám Nagyváradon. A véletlenséget az emberi gyámoltalanság és tökéletlenség találta ki. A különös, kellemetlen embernek, aki Friedländer Samu név alatt fizeti - vagy nem fizeti: nem jártunk utána - az adóját, s doktori címére nem tart sokat, Nagyváradon kellett megteremnie.

Nagyvárad a lázas vágyakozások, akarások városa. A nyüzsgõ-mozgó törekvésektõl átvonalzott élet intelligens élet, s Nagyvárad sokkal intelligensebb, mint egy vidéki magyar városhoz illenék. De viszont sajátságos múltja, formálódása, jelene nem engedték s engedik, hogy karaktere megtisztuljon, fórumai élete kiszabott utakat nyisson, intelligenciája filozófus, elnézõ türelmet nyerjen.

Szóval kaotikus élet a nagyváradi élet. Káoszában egyre nagyobb tápot nyernek a legkülön­bözõbb vágyak, törekvések. Utcai nyelven szólván: itt strébolunk, stréboltok és strébolnak. Az már csak enyhítõ körülmény, hogy Nagyváradon többnyire hittel és jóhiszemûen mûködik a stréberség.

Mivel pedig szörnyen intelligensek vagyunk itt mindnyájan, tehát mind született diplomaták is vagyunk. Nem mondhatnánk ki a gondolatainkat semmiért. Még álmunkban sem vagyunk õszinték. Lármázunk, szaladunk, strébolunk, s lessük, hogy kiket sikerült újabban ismét félrevezetnünk.

Okvetlenül meg kellett itt teremnie annak az embernek, akinek mindent átfúró éles szeme van, s aki viszont a nyaka érdekében sem tudná elhallgatni a gondolatait. Reakció ez, a legideáli­sabb reakció. - De bizony nagyon kellemetlen ember ez a Friedländer Samu. Offenbach és Heine lelkével rokon a lelke. Romboló és kegyetlen. Kicsi keretbe jutott, s olimpi istenek helyett gipszfigurákat bunkóz.

Õt bántja, hogy mi mindig csak hazudozunk. Hogy lassanként elfelejtünk gondolkozni, mert mindjárt megszületésünkkor kificamítjuk, agyonburkoljuk a gondolatainkat. Hogy azt szeretjük, aki hazudik nekünk. Azt a lapot olvassuk, amely minket dicsér. Hogy olyanra vágyunk, amihez nincs jussunk. Azt üldözzük, aki nálunk értékesebb. Hogy soha még véletlenségbõl sem vagyunk õszinték.

És ezeket szembe mondja meg mindig a kellemetlen ember. Persze, hogy megfojtanók egy kanál vízben.

Bizonyos, hogy drámai hõs lenne belõle, ha nem volna intelligensebb a drámai hõsöknél. De így nem lehet összetörni, mert annyira õszinte, hogy még a saját tévedéseit is beismeri, annyira filozófus, hogy magával mindig rendbe tudja hozni a számadásait.

Egyik újabb õszinteségét, hogy olyan nagyon-nagyon fölrótták neki, ez alkalomból írtuk meg e sorokat.

Erre a kellemetlen emberre nagy szükségünk van nekünk. Lelkiismerete õ Nagyvárad kaotikus életének.

Becsüljük meg az õ õszinteségét. Szükségünk van igen-igen õreá. Ennyire legyünk kivételesen õszinték…

Annyian vagyunk kellemes emberek, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene bocsátani, ha kellemetlenül - becsületes.

Nagyváradi Napló 1901. szeptember 7.