|
Az
ember gyámoltalansága növelte nagyra a tavaszt. Az a gyámoltalanság, amely
megrészegül az élet bizsergésétõl, de
megreszket egy sárgult falevél hullásától is. A tavasz valóságos felségjogokat
élvez az emberi gyámoltalanság jóvoltából. Reá esküszik, érte lelkesedik
mindenki. Persze, hisz a tavaszé például március,
a göthös emberiség eldorádója. Április
is a tavaszé, hogy édesen szeszélyes, sugaras-felhõs, de mindig gyors, szinte
vágyakozni látszó vegetációjával besodorjon bennünket az életmámor önhitt
forgatagába. Na meg aztán Május,
mikor a tobzódó életmámortól majdnem tökrészegen hajszol bennünket egy nagy
örök törvény. Május a szerelem
hónapja, a halál kicsúfolásáé…
Hát
persze, hogy nagyra növelte emberi gyámoltalanságunk a tavaszt!… Még a
fûzfapoéták közül is csak a filozófusabbak, tehát a kellemetlenebbek ûzik az
õszi rigmusgyártást. Hja, az õsztõl félünk. Az õsz nagyon meglakoltat a tavaszi
lumpságokért. A májusi szeretkezések tökrészegségéért a katzenjammer kínjait
küldi ránk az õsz. Az õsz, a szép, a nagy harmóniába illesztõ, filozófus õsz…
Zakatolt, rázott a kocsi, mely nyargalt velünk, mikor ezek a dolgok eszünkbe
ötlöttek. Mert, hogy tegnap volt az elsõ szép õszi nap… És micsoda szépség az
õsz szépsége annak, aki májusban is többet kontemplált, mint ágált, s aki
õsszel is olyan mulatságosnak tartja a bolondos életet, mint amilyen
igazságosnak tavasszal az édes bolondságokkal leszámoló harmóniába illesztõ
elmúlást…
Mert
az õsz szépsége a harmónia. És a
harmónia fölséges érzésével hatott reánk a tegnapi nap…
Az
õszi Nagyvárad pedig nagyon-nagyon szép. Talán csak az õszi Nagyvárad szép.
Mert egy gyönyörû õszi nap varázsa megillethet bennünket egy percre a harmónia
nagy érzésével. Igaz, hogy nagyon szép napnak kell lennie… Máskor kevés jut a
harmóniából Nagyváradon...
Nagyváradi Napló
1901. szeptember 12.
(.e.)
|