|
Szítják,
egyre szítják a lángot, hogy csapjon össze aztán mindannyiunk feje fölött. A
vérvád s a többi terjed egyre. Kik terjesztik, jól tudjuk. A zsidógyûlölet
szítása azoknak áll érdekükben, kiknek reszketve kell gondolniok arra, hogy a
jó, bárgyú nép egyszer csak megvilágosul, s róluk talál egy kicsit
elgondolkozni…
Annyi
már eltagadhatatlan, hogy a reakció aknamunkája itt is, ott is kitört már, s
veszekedett, vad antiszemitizmus dühöng egyik-másik részén az országnak.
Igaz,
hogy bûnösöket keresve, nagyon magasra találnónk jutni. Fõpapi székekig, mágnás
kúriákig esetleg. De ha ilyen magas helyekig ebben az országban bajos is elérni
a megtorló kéznek, valamit kell tenni. És mivel durva indulatok dühöngenek,
durva megtorlásra, elrettentésre lehet csak gondolni.
Ime,
egy eset, mely példa lehet.
Jámbor
falusi zsidó ember elé, vásári sokadalomban paraszt suhanc ugrik. A zsidó ember
pipázik. A suhanc kikapja szájából a pipát, s a nézõk nagy gaudiumára elszalad
vele.
A
zsidó éltesebb ember, de szörnyen sérti a méltatlanság, a sértés és gúnyos
kacagás. Rohan a suhanc után. Az visszakiabál egy-két „rongyos zsidó”-t, de
egyszer megáll. Bevárja üldözõjét, s egy pálcával arcon vágja…
A
vásári nép ismét jól mulat. Ezek, ha hazamennek, majd tudni fogják, mint kell a
zsidóval elbánni.
A
törvényszék pedig ítélkezett. Lopásért és testi sértésért félévi fogházra ítélte a suhancot. A tábla egy évi fogházra s a Kúria három
évi fegyházra emelte ezt a büntetést.
Ezt
az ítéletet én kihirdettetném minden vásári sokadalomban, sõt némelyik nagyobb
búcsújárás alkalmával is, mikor legjobban dolgoznak a nép lelkének
megmérgezésén - némelyek.
És
nekem ugyan voltaképpen fáj annak a szegény bûnbak suhancnak a sorsa, s jobb
szeretnék az én jelöltjeim közül néhányat a helyébe küldeni, de ismételem:
elrettentésre van szükség. Az áldozatokért pedig számoljanak el majd azok, kik
úgyis hívságosan hirdetik az éggel való összeköttetésüket…
Nagyváradi Napló
1901. szeptember 28.
(ae.)
|