|
Ha
úgy tetszik, megnyílt a szezon. Így vidéken, még Nagyváradon is, a színház
kapunyitása a szezon-nyitás. Tegnap megkezdõdött a komédia. Az igazi, a bevallott komédia…
Mert
nálunk a komédiáknak nincsen szünetük, holt szezonuk...
Igaz,
hogy országos komédiában igen ritkán van részünk. De most volt, van s lesz. A
jelölt urak tanúink lehetnek rá.
Pompás,
kacagtató dolog, annyi bizonyos. Nem szólunk a jelöltek kilenctized részérõl,
de az egytized érdemesrõl. Tartalmas, méltóságos, úgynevezett komoly emberek
elérkezettnek látják egyszer csak az idõt, hogy õk megküzdjenek a mai kis
papirosért, melyet mandátumnak neveznek sok áhítattal. És e pillanatban a
tartalmas, méltóságos, úgynevezett komoly ember egyszerre szörnyû nagy
ürességbe kerül, kivetkõzik méltóságából, elveszti komolyságát. Végigélt egy
lázas, kínos álmot. Beszél, fizet, töpreng, ujjong, desperál. A fõkortese leszamarazza.
Az ellenpárt apagyilkosságot derít rá. Tíz névtelen levelet, s milyeneket kap
naponként. A kávéházban a piccolónak is joga van gúnyos arccal megkérdezni,
mint áll a kerületében. Apró riporterek vállonveregetik. Éjjel beverik az
ablakát. És a többi, a jelöltek jobban tudják. Ha pedig mindezek után bukás következik - képzelhetnek-e el
önök siralmasabb tragikomédiát ennél?
*
Ám
még most ki gondol erre? Még most minden jelölt erõsen tartja magát. Ma lesz a
legverejtékesebb vasárnap a hazában. Ma a slágereket játssza ki minden jelölt.
Molnár Ákos pártja, melyet szelíden és disztingváltan szólván alsóruhás-pártnak nevez az ellentábor,
ma a felsõruhásokat kapacitálja, Marjay Péter, a Várady Zsigmond fõkorteseire
igyekszik hatni. Rigó Ferenc dr. Kripka Henriket, Pelczéder Ágoston pedig
Müller Salamont próbálja meghódítani, aki különben most kétszeresen
arisztokrata és cukrász, mióta néhány saját találmányú cukrász-remekmûvel
pályázik a halhatatlanságra. Lóránt Dezsõ Gesztrõl még a generálist is a maga
táborába reméli hódítani. Szóval nagy dolgokat tervelnek s remélnek ma még a
jelölt urak…
*
Mi
is reménykedünk most Nagyváradon. De mi tovább látunk a választás napjánál. A
hét két nagy, vakító sugárt küldött a jövõ Nagyváradra. E merész figurára
tekintettel a villamosvilágítás az elõzõ, s az új városház a második. Azonban
e vakító sugarak mellett is faktum, hogy kissé parvenük vagyunk. Úgy
öltözködünk, mint a budapesti korhely gólya-jogász. Fényes a cilinderünk, a
papír-gallérunk s vége. Az iskoláink mizerábilisek, de palota lesz a
városházunk. A trotoáron nyakunkat törhetjük, de törött nyakunkra
villamos-ívlámpa osztja sugárzó fénykévéjét. A külvároson esõs idõben
ladikokkal lehet csak járni, ellenben itt bent vidám, lármás villamoskocsik
repülnek… Azaz pardon, ez még csak a jövõ század zenéje, vagy hogy hívek maradjunk
az elsõ képhez: vakító sugara…
*
Természetes
dolog, hogy így a holt szezon után jó nevelésû heti krónikaíró a színházzal
végzi be a dolgát ismét. A színház mindig ad módot egy imponáló méla akkordra.
Ám K. Hegyesi Mari jön, P. Szép Olga elragadóbb, mint valaha, Kacziány Viola
egyszerû megérkezésével leszerelte a választási mozgalmak javát, Székely Irén
aláírta a jövõ évi szerzõdést is, Szohner Olga a kiskorú nemzedékhez sem lesz
ezentúl kegyetlen. Hasonló jóakaratot várhatnak Lányi Edittõl a civilisták, a
többi ragyog és hódít. Mit akarjon itt a méla akkord!…
Nagyváradi Napló
1901. szeptember 29.
Dyb.
|