|
Délutáni
órákban írtuk e sorokat. A telefonunk reggel kilenc óra óta lármázik. Távirat
jön egyik a másik után. De tíz óra óta a telefon-csengõ mintha lélekharang
volna. Váratlan bukások, biztos nagy
vereségek tragikus jóslatát zengi.
Közben
ijedt hangon kérdezik a telefonból:
-
Tenke is elveszett? Belényes is? Még Tisza István is tarthat attól, hogy Ugrán
elbukik.
Itt
vigyorognak elõttünk a kegyetlen számok, amelyek már szerencsésen alig
változhatnak meg legtöbb helyütt, s mi a kétségbeesett kérdezõsködõknek nem
válaszolhatunk másként:
-
Igen. E pillanatban úgy állanak a dolgok, hogy az élesdin kívül minden
szabadelvû kerület elveszett. Margitta még tán megmarad, de Ugra és Magyarcséke
megtartásához annak a segítsége kell, akihez Tenczer Pál, a Radocza fõkortese,
mint legfõbb korteshez, folyamodott fohászával tegnap.
Nem
tagadhatjuk, mi most fájdalmat érzünk. Nehéz ám beletörõdni a keserves
valóságba, hogy Bihar vármegyében a
szabadelvûség talán nem - de a
szabadelvû párt bemondta a csõdöt.
Érezzük
a fájdalmat, nem tagadjuk, de érezzük a fájdalom mellett azt a felséges
felemelõ érzést is, mely örök emberi.
Rokon talán a bosszú érzésével, de intelligensebb, nemesebb: az igazságkapás, az elégtétel érzését.
Mit
hirdettünk mi?… Hirdettük, hogy a Széll úr rendszere veszedelmes, pocsolyába
vezetõ. Hirdettük, hogy a régi tradicionális szabadelvû lobogót itt Biharban még Széll úr kedvéért sem
szabad elejteni.
Soha
opportunizmus ilyen kegyetlenül meg nem bosszulta magát.
Tessék
vezekelni, akik vezekléssel tartoznak. Van ok a vezeklõ gyászra.
És
tessék gondolkozni a szabadelvûség mibenléte és sorsa felett. Tessék tovább is
gyáváskodni.
Ma
még a nemzeti géniusz talán csak a közjogi sáncokból és önhitünkbõl vert ki bennünket. Ha tovább is jól viseljük magunkat, nemsokára reánk ömlik a reakció minden
pocsolyája…
Nem
üdvözölnõk Széll Kálmánt?…
Nagyváradi Napló
1901. október 3.
|