|
A
nagyváradi élet egy kiváló, nagyeszû és nagyszívû alakjával ültem együtt,
szörnyû üres, csendes vendéglõ sarkában.
Delila elõadásáról szöktünk meg. Az
utolsó napokban elcsigázott, nagy váratlanságoktól megkínzott idegek nem bírták
már a pazar élvezetet. Mikor Pataky úr nagy határozottsággal kijelentette, hogy
lovagi szavára mondja: a márki meg fog halni - mi távoztunk…
Hogy
ott ültünk, s valószínûleg egyforma színekben vonultak el még egyszer elõttünk
a közeli napok undokságai, tudja ördög, hogy jutott ez eszembe, pillanatnyi
apropója nem volt, hogy kimondtam:
-
Úgy kell lenni, hogy örök törvények szerint a
siker mindig a középszerûséghez szegõdik. A kiválóságok sikere abnormális,
s valahányszor igazi kiváló ember láncolta magához a sikert, ebbõl az
erõszakból elõbb-utóbb tragédia lett…
...Komikus
a „mondás”-okban utazó ember. Én is az lehettem akkor. De alighanem igazat
szóltam…
Az
õsz generális szörnyû tragikuma ezt bizonyítja ismét, mert az én mondásom nem
egészen eredeti, s nem is új. Szávay Gyula tollát sok sertés gyõzte le. Ábrányi
Kornél talán örökre le fog most már mondani a dicsõ nép kegyének
kihasználásáról. A napi politika zsámolyszékérõl csak egy kicsit keljünk
magasabbra, mindjárt látjuk, hogy a reakció nemcsak vérvádat, butaságot
termett, s nem csak mandátumokat koboz el, de csinál korszakokat, mikor a siker
még kivételesen sem szegõdik
kiválóságokhoz…
*
Arisztokratának
lenni szép, arisztokratának lenni jó. Mi újabb emberek, latájnerek, kereskedõk
s egyebek, abban a hibában leledzünk, hogy büszkélkedhetünk a magunk kényszerû demokrataságával.
Dehogy
is vagyunk mi demokraták. Aki közülünk csak egy csöppet is ambicionálja magának
a gondolkodás képességét, igen lenézi titokban a tömeget. Annál jobban lenézi,
minél nagyobb tömegekkel van dolga. Én azt hiszem, a választások alatt
megnövekedett az arisztokraták tábora. A tömegek domináltak ugyanis. És
ujjongunk a Vázsonyi Vilmos dr. diadalának mindnyájan. Itt kiválósághoz
szegõdött csakugyan a nép-kegy s a siker. Magunkban azonban úgy gondoljuk, s a
vakmerõbb íme, be is vallja: felséges vagy óh nép úgy magadnak, s felséges vagy
és eltûrhetõ, ha szerencsés kezek használnak eszközként, de igen boldog óh
felséges nép az, aki elõtt egészen közönyös vagy!…
*
Valamelyik
szombat alkonyatkor itt a vasárnapi vonal alatt szerelmet vallottunk a színpadi
komédiának. Talán nagyon is szertelen, heves volt a vallomásunk, de igaz volt.
És ma ismét csak azt mondhatjuk, hogy boldog ember, bölcs ember, aki be tud
olvadni a festett világ istenien hazug s istenien igaz világába.
Maguk
a hisztriók is érdekes emberek. Többnyire primitívek, s bennük a primitív
emberek minden ösztöne s ismertetõje: a kritikátlanság, az önzés, a nagy „ego”
s az analizáló képesség teljes hiánya. De, akik érzik az összetett lelkek, éles
szemek, örökös kétségek közt vergõdés átkát, irigyelhetik a festett világ
embereit, kiknek hitük van.
Nagyváradi Napló
1901. október 6.
Dyb.
|