|
-
A vélemények különbözõk, szólott nyugodtan Szokoly Tamás, mikor figyelmeztették
a király kijelentésére, hogy Tisza Kálmánnak benn kell lenni a magyar parlamentben.
-
És Szokoly Tamásnak igaza van…
*
-
De hát miért is bukott meg? - jajgatnak a táborban lévõk még mindig…
-
Én - szól egy kávéházi radikális politikus - megjósoltam elõre. Mindig
alkudozott szegény (már szegény!) generális. Nem mert szembeszállni a
sötétlelkû Széllel. Én megjósoltam!…
(Mellesleg:
szörnyû sokan vannak ezek a jósok. Valamennyi megjósolta!…)
Egy
éltesebb úr, akit Hlatky Endre kifelejtett a pártvezetõségbõl, nagy
rezignációval nyilatkozik:
-
Én mosom kezeimet. Nem tehetek róla. Mindig mondtam, hogy nem vezet jóra a párt
legérdemesebbjeinek a mellõzése.
De
a legmegnyugtathatatlanabb mégis csak Müller Salamon:
-
A pártom az oka, a pártom - siránkozik Müller. Miként egy görög tragédia levert
hõse, nem szól egyebet e pár szónál semmit.
Mindenki
a valódi okot tudja. Csak egy nézet
árva: a Szokoly Tamásé. Azt senki sem hiszi, hogy Nagyváradot a negyvennyolcas
eszmék hódították meg. Ezért a hitetlenségért mi adhat vigaszt Szokoly
Tamásnak:
-
A vélemények különbözõk…
*
A
nagyváradi közönség úgy vélekedik, hogy fölöttébb gyönge és tûrhetetlen immár a
színházi állapot. Somogyi Károly evvel szemben szentül hiszi, hogy az õ
missziójánál teljesebb, szebb és eredményesebb missziót nem teljesített még
színház direktora. E kis véleménykülönbség a legizgatóbb nagyváradi téma, de a
Szokoly Tamás igazságát mégsem támogatja, mert itt különvéleménye csak Somogyi
Károlynak van…
*
A
szállóigéket nem a nagy elmék bocsátják útra, de a szállóige megszületik, ha
szükség van rá.
A
vélemények különbözõk… Naivabban, de találóbban pattanhatott volna-e ki jobb
mondás, melyben benne kacag a magyar élet minden mostani zavarossága,
fejvesztettsége?…
E
körül a mondás körül táncol most minden. Széll Kálmánnak hiába magyarázza bárki
is, hogy veszedelmes sötét ember. Polonyi Géza nem hiszi, hogy õt nem a
katolikussága veszítette el. A néppárt csak az erkölcsök restaurálásán fárad.
Az agráriusoknak az a legnagyobb gondjuk, hogy a kereskedõk megélhessenek. A
gyomai mandátum a legérdemesebb kezekbe kerül biztosan. Nagyvárad új városházát
lehetetlen volt másnak adni, mint akinek adták…
…El
fogják ide s tova a legtisztább igazságot sikkasztani e kis mondással, hogy a
vélemények különbözõk…
*
…E
sorok profán írója itt elhajítja a csinált jókedvet, és sok óvatossággal készül
megmutatni e színes kép sötét valóságát. Valami érthetetlen, ijesztõ nagy erõ
vissza akarja csinálni a világot. Hajt, kényszerít bennünket hátrafelé…
Rúgkapálni e hátratolás ellen alig egy-két világos ember tud. Már olyanképpen
van mindenfelé az emberi együttes életben, mintha sohase éltek volna a
humanisták, enciklopédisták, forradalmi mártírok s „aufkläristák”.
Németországban,
mely császári kommandóra robog hátrafelé, már azok közül is sokan
eltévelyedtek, kikben mi félõ emberek mindig bizakodtunk, s kiktõl profán
létünkre is mindig csak kinyilatkoztatásokat vártunk. Ha a világosság emberei is
afölött vitáznának, hogy melyik az igazság: a folytonos emberiesülés, a
szeretetben való növekedés, az emberiség boldogságán munkálás, vagy pedig
önmagunk bilincsbe verése egy tiszteletreméltó, de sok tekintetben korhadt,
elócskult világnézetért, akkor - jaj - hagyjuk a vizsgálódást, s mondjuk ki
gondtalan nyugalommal:
-
A vélemények különbözõk…
*
…Õsz
az idõ, de irgalmatlan õsz… És közelebb jönnek egymáshoz az emberek. Az a
hitünk, hogy a nagyváradi lóversenyt az idényrõl alighanem végleg elhalasztotta a másik...
azaz, hogy a képviselõválasztás… Talán jól is van ez így. Miért törjenek le - a
lovak is. Kezdõdnek ellenben a
szezonesemények és szórakozások. Divatba jönne a színház, ha megérdemelné.
Hangversenyek, bálok tervezõdnek. Zsúfoltak a kávéházak. És fõként, de
legfõként: kezdõdnek és folytatódnak a zsúrok. A zsúrok tudvalevõleg arról
nevezetesek, hogy itt nincs véleménykülönbség - a távollevõk szapulásában…
Egyébként
a vélemények erre nézve is különbözõk, mit azért kell koncedálnunk, hogy minket
ne érjen a többi távollevõk sorsa…
Nagyváradi Napló
1901. október 13.
Dyb.
|