|
Mikor
elfárad már igen az ember, s nem tud már várni is semmit, egy kis véletlen
reminiszcencia helyrehozza. A természet sok mélységgel rendezte ám azt el, hogy
a gyermek és aggastyán játszótársak. Minket az aggság még csak percekre szokott
meglepni, s mindig csak az gyógyít meg, ha gyermekségünk valamelyik kis
emlék-morzsájával kezd játszani a lelkünk… És valahányszor igazán magunkra
találunk: gyermekek vagyunk… S összetett lelkû, vívódó, modern emberek, kikbõl
monstrumot csináltak az édes szülõk lágysága, az iskolamesterek korlátoltsága,
a vallástanítók bigottsága, az ezer nem is sejtett igazságtalanságával rájuk
törõ élet s ezer transzformálásán mesterkedõ apostola (kik közül Mózes, az
evangelisták, Lutherék, az enciklopedisták, Offenbach, Heine, Lassalle,
Nietzsche és Ibsen is szörnyen elegendõk) örüljenek, hogy a gyermek-emlékek
közül maradt egy pár még monstrum-lelkeikben…
*
Maradt…
Csak kicsalni, kiváltani bajos õket. Ezért ujjongtunk két édes estén a kis
színházban, hol ez a kiváltás sikerült két furfangos franciának. Bizony
mondjuk, hogy A kis mama elõadása
rendkívül untathatta az intelligens diák-ifjakat, kik méltán fakadhattak ki,
hogy mért traktálják õket ilyen gyermekségekkel De mi, kik páholyokban,
földszinten csak emlékezni tudunk már a korra, mikor derogált naivoknak és
hívõknek lennünk, dehogy is osztoztunk az ifjak kifakadásaiban. Olyan
gyermeklelkesedéssel, naivitással csüngtünk a szép mesén, hogy ha Pintérnét
valaki megsértette volna a színpadon, felugrottunk volna a védelmére, mint
Zajthay nótárius uram tevé a régi jó Peleskeiben…
*
…Zajthay
uramat fölébreszteni még egyszer nem is volna nagyon olcsó dolog… Mi is
Budapestre vinnõk el. De itt Nagyváradon megállapítanók, s ahogy mi a nótárius
urat ismerjük, úgy kiméltatlankodná magát, hogy tovább se menne. Könnyû dolog
volna most itt Zajthay urammal összeszidatni azt a sok nagyváradi
összeszidnivalót, miket mi összeszidni nem merünk. Elmondhatnók vélekedését Tisza
bukásáról, a politikai helyzetrõl, a Somogyi-rezsimrõl, a városház apró
eseteirõl, afférekrõl, melyek egy verses paródia körül utaznak, a
lóversenyekrõl - no sokról, sok mindenrõl. A városatya-választásról is, mely
egy kis üdítõ levegõváltozást ígér… A kombinációk egész serege kísért. Mi
egynek örvendünk ezúttal a sok közül, Halász Lajos kollegánk erõs sánszainak.
Bár a képviselõ-választás sikere nekünk nem büszkeségünk, de el kell ismerni,
hogy a függetlenségiek sikerében Halász Lajosnak és kis lapjának oroszlán-része
volt. A függetlenségiek kötelességet teljesítenek, ha ezt az érdemet egy kis
városatyasággal honorálják. Sok igazság vár ám még elmondásra a régi s a leendõ
városi tanácstermekben…
*
Maradjunk
Zajthay uramnál. Ha lehet, vigyük föl Budapestre. Az orfeumba ne engedjük, a Veszta szüzek-tõl is kíméljük meg. De
mondjuk el neki a lazaristák esetét és még egyet-mást. Alighanem így szid le
bennünket az öreg:
-
Ebadtát, ti azt mondjátok, hogy az új Magyarországot mutatjátok meg. Hiszen a
ti fölébresztésetekben nincs köszönet. Ti engem visszavittetek a középkorba.
Emlékszem én jól a kis Tükör-bõl.
Mert a Zajthay uram idejében világosabbak voltak az emberek, s híres Szatmár
megyei úri versfaragók igen éles epigrammákat írtak némely papi és mágnási
esetekrõl…
*
A
lóversenyre tódul ma bizonnyal a nép. Tódul és lelkesedik. Pár hete még a Tisza
vagy Barabás dilemma tüzelte az „óh nép”-et, ma „I hope so” és „Finom” sorsa.
És egyformán nagy a tódulás, tûz és lelkesedés. Ez a, ilyen a tömeg…
Debrecenben forradalmat csinált, mert megittasult egy pár éljenszótól. És
milyen csúnya, lehetetlen ocsmány forradalmat. Budapesten egyszer azért ment
össze a tömeg, mert a zsoké ügyetlen volt… Még a nagy, nemes, tisztító
forradalmakban is csak eszköz volt a kiszámíthatatlan, gondolatlan tömeg. Az
apostolok, nemes mesterek eszköze. Vigasztalja meg ez azokat, kik céljukhoz a
tömeget megnyerni nem tudták.
Nagyváradi Napló
1901. október 20.
Dyb.
|