116. EGY CINIKUS EMBER MESÉI

Eljön-e mostanában az új Názáreti, Bíró Lajos sem meri hinni. Megnõtt a világ, megsoka­sod­tak az írástudók és farizeusok. A három szent királyok elfeledkeztek utódokról gondoskodni. A Máriákat kórházba szállítják. Aki pedig bekerül a lelencházba, az sohasem fog hegyi beszé­det tartani. Az istállók pedig, a világ istállói, telve vannak odítozó marhákkal. Ezek között síró kisdeddé sohasem lesz az új megváltás embriója. Mert a szarvasmarhák között bajos mást megtanulni, mint a bõgést… A megváltás nem is volt teljes, nem is lesz teljes soha. Még annyira sem, mint ama názáretié volt. Õ még szûzen kapta a keresztet, hogy meg­dicsõül­hes­sen. Õutána már nem jöttek fölkentek. Jöttek, jöttünk amolyan keresztelõ Jánosok. Prédikál­tunk, erõlködtünk, bolondoskodtunk. De annyi hit egyikünkben sem volt, hogy megfeszíttes­sünk. Nekimentünk a koponyánkkal a falnak. Vagy megszédítettük, vagy beszakítottuk. Lettek belõlünk mártírok, keresztes vitézek, égetnivaló poéták, elátkozott bölcseskedõk, kisded reformátorok, mi egyebek. Messiás nem lett egyikünk sem. Nem is lesz soha…

*

Viselõs a mi korunk. A mai keresztelõ Jánosok mind ezt prédikálják. De ez a terhes, viselõs korszak sem ad messiást. Ellenben a keresztelõ Jánosok telekiabálták a világ fejét, hogy valaminek jönnie kell. Mi nem tudjuk, mi e valami. Nem tudja senki. De várni nem tudunk tovább. Nem is szabad. Azt látjuk, tudjuk, hogy jól berendezve itt nincs egy talpnyi hely. Azt látjuk, tudjuk, hogy az élet nem ad semmi kárpótlást azért, hogy akaratunk nélkül a világra jöttünk, s gondolkozni tudunk. Az is hazug vagy ostoba, aki tagadni merte, hogy itt más orvosság nincs, mint ütni. - Bálványt rombolni - mondja Bíró Lajos. Ha aztán összeverünk mindent, újból kell majd csinálni mindent. Az új pedig a mostaninál csak jobb lehet, rosszabb nem!… És áldassék mindenki, aki e hittel rombol!…

Ez anarchia. Valóban az. De éppen azért vagyunk mi csak keresztelõk és nem megváltók, mert mi lehetõleg szem elõtt tartjuk a büntetõ törvénykönyvet, s reszketünk éhes gyomrunk koroghatásának gondolatától. És azok, akik csak abban rokonok velünk, hogy tollal szántják a papirost (s ürességeket vetnek bele), ám lármázzanak, hogy „jaj, sokasodnak a fiatal romboló félistenek”, azok sokasodni fognak. Bizony, sokasodni fognak.

Itt hever egyikünk csákánya elõttem. Ez a csákány egy vérvörösfödelû könyvdarab. Homlokán büszkén viseli a Bálványrombolók címét. Így: büszkén…

Bíró Lajosról, aki ezt a könyvet megírta, nem merek minden dicsõségest megírni, amit meg kellene, s amit meg szeretnék: ha mindent megírnék, nem tudnám azt mind hitté tenni még azokban sem, akik õt becsülik s ha mindent megírnék is, keveselném azt magamtól - õróla.

Bíró Lajos a legújabb keresztelõ Jánosok közül való, kik kivételes talentumukkal megértették e viselõs kor kötelességeit. Bíró Lajos író, mert az írás az új váteszek egyedüli birodalma. Bíró Lajos író, anélkül, hog az írást célnak tekintse, mint a múlt idõk s még a jelennek is sok írástudója. Író, kinek az örökszép-hez semmi köze. A poézishez sem. A mesékhez sem. Sem „elbájolni”, sem „fölemelni”, sem „meghatni” nem akar. E célból az öreg Homéroszhoz, esetleg Pósa Lajos és társaihoz utalja a jámborokat. Bíró és az új keresztelõk azért írnak, hogy megdöbbentsenek, hogy kétségeket támasszanak, hazugságokat oszlassanak, s bálványokat romboljanak.

Ez az új, a nagy, váteszi hivatású író mestersége. A Germinal írója is csak addig volt nagy, míg rombolt. Ma már kenetteljes, lemondó s üdvre alkudozó, mint egy kartauzi. Maxim Gorkij pedig csak egyszer nem rombolt, de tán akkor a legjobban, mikor írt egy novellát azért, hogy be ne csukják az õrültek házába. Egy emberrõl írt, ki romboló igazságokat hirdetett, s kit hivatalosan õrültnek deklaráltak Maxim Gorkijt nem is merte a hatalom õrültté tenni. Õ hát ekkor is rombolt… És anarchista minden kiválasztott embere a mai kornak. A végsõ konzekvencia természetesen mindannyiunknál, Bíró Lajosnál is, a csákányütés, az író vagy szónokoló bombavetés…

Bíró Lajos, a magyar elhívott[!] írók legerõsebb rombolója lesz.

Ez lesz, mert erõs, csupa fiatalság még, hódító erõ. Az idegeit nem fogja érezni soha, s van ennél irigyelni érdemesebb valami ma már. Az igazságait nem másoktól szedte. Erõsen, biztosan, logikusan, törvényesen épültek ki az õ igazságai. Nyûg, korlát, elõítélet nincs a lelkén. Erõsen néz és biztosan lát. Meg nem tévesztik a rendes banalitások. El nem veszti magát soha. Párizsban, hol hosszabb idõt töltött, nem kellett fölfedeznie sem Párizst, sem önmagát. És minden környezetben, helyzetben biztosan áll és lát. Sokat tud, de magának s az igazságaiért tanult. Annyi tudással, mint az övé, mások akadémiai pályamûveket írnak. Õ e tudáson átszûri az igazságait, és se szavában, se írásában tudákossá nem lesz. Mert fölötte áll az esztétikai szamárságoknak, nem fogom dicsérni erõs, pompásan magyar nyelvét. Nem fogom dicsérni mesélõ módját, mely szintén becses. Csak merészségét, erejét a hazug bálványok döngetésében dicsérem e könyvbõl, mely itt fekszik elõttem, s melynek én minden betûjét, sorát legelõször olvastam… Én láttam Bíró Lajos minden csákányforgatását. Súlyos témáin e könyvnek sokat töprengtünk. És én azt is tudom, hogy a Bálványrombolók csak beköszöntõ. Bíró Lajos kegyetlenül, okosan, merészen készül új, hatalmas ütésekre, melyek bizony majd messze elzúgnak… Ez a fiatal óriás birkózni készül, s mi, akik az õ lelkével élünk, óh, hányszor irigyeljük meg az õ birkózóerejét, tudását, hatalmát!

Olvassák a Bíró Lajos könyvét. Õ nem kívánja, hogy igazat adjanak neki. Elég, ha õ bízik a maga igazaiban. De meg fog döbbenteni mindenkit az õ merész viaskodása, ereje. S ha gondolkoznak az õ kötetének tizenhárom írásán, már õ elérte a keresztelõ Jánosok célját: bálványokat rombolt a lelkekben, s elõkészítette a szûz nihilt, melyen majdan sok-sok viaskodó után fölépülend az új alkotmány. Közben pedig azt sem bánja, ha olcsó világi bölcsességgel fiatal szertelenségnek, titánságnak nevezik el az õ és néhányunk munkáját, kik növekedünk, szaporodunk, s régi hazugságok ellen hadakozunk farizeusok és írástudók nagy megdöbbenésére…

Eszembe jut Bíró Lajosnak egy mondása, mikor kissé kétségbeestünk afölött, hogy vajon érdemes-e elvérezni csákánnyal a kézben, szörnyû, aránytalan küzdelemben:

- Elvesszük a buta sokaság jókedvét.

És engem akkor is meggyõzött Bíró Lajos! Elvenni néhány buta ember kedvét - megdöbbenteni néhány rest agyvelõt -, követelhetnek egyelõre többet a modern keresztelõ Jánosok?…

Nagyváradi Napló 1901. november 5.

A. E.