|
Volt
a franciáknak egy ragyogó, nagynevû, agg történetírójuk, egy történelmet író
poéta, aki fehérhajú aggkorában feleségül vett egy ifjú szûzet. Nászukhoz az
egész grande nation tapsolt, s páros életük boldogságáért imádkozott minden
becsületes szív. Aztán a fehér liliom-karok közül elvitte a csontkezû halál a
halhatatlan aggot. Az asszony pedig võn az õ ifjú fehér testére örökös
gyászruhát. Leélte földi napjait az õ halott férje szent kultuszában… És
áldatik a franciák között a hatalmas, fajának nagy dicsõséget szerzett férfiú
emléke, de vele egyenlõképpen áldatik élete õszének megaranyozója, egyik
kristalizációja nemének s szent megnyilvánítója az örök nõi-nek, melyrõl Goethe énekelt…
„ . . . . . . . . .
.
Ne érje gáncs a nászok nászát,
A sors választott öregét,
Ne sértsétek a legutolsó,
De talán legcsodább regét!…”
Szép,
szép… De tudjátok-e, hogy Jókai kálvinista volt, kinek talán egyik istentelen õse a gályán sorvadt el?
Tudjátok-e, hogy ezt milyen nehezen bocsátották meg neki?
Hát
illett-e, kellett-e e szörnyû bûnre még szörnyebbet követni el? Illett-e
feleségül venni neki egy zsidó leányt?…
Az
élet folytonos megalkuvás. Az adott
körülményekkel számolni kell. Magyarországon ma az adott körülmények olyanok, hogy olyan kettõs bûnt, mint a Jókaié,
elkövetni nem szabad! Mi ezt íme bevalljuk. Miért nem merik gyûlöletük és
bosszújok okát bevallani az érdekeltek?
Mi szükség van az I. Jókainé és II-ik Jókainé-féle farizeuskodó
szembeállításra? Egyébként nagy elõdjük van a botránkoztatóknak. Petõfi sohse
tudta megbocsátani a Jókai elsõ házasságát. De Petõfinek jogcíme is volt ehhez
és oka is volt!…
*
Ott
tartunk ma már, hogy még itt, a vonal alatt sem lehet kipihenni magunkat a
politikától.
Ma
már nálunk semmi sem történhetik, amibe meg ne találhatnók a gyûlölködés és
békétlenség rontó, durva kezét. Fodor Gyula dr. a múltkori levelében csak
kerülgette a forró kását. A kása
azonban forr még a városatyaválasztásoknál is. Hogy kinek a száját égetheti
meg, annak a jósolgatása már csakugyan nem tartoznék ide az apró szívdrámák,
tragédiák, mesék és versek lefoglalt terrénumára. És meg miért legyünk mi
Cassandrák, kiknek olyan gyakran szokott igazuk lenni.
*
A
lelkünk is pihen, ha a teátráliákra térünk. Milyen jó, hogy a Székely Irén nagy
mûvészetét még nem bírálják agrárius szempontból. De szép, és de hálásak
vagyunk, hogy Cyranót a legultrább merkantilisták is gyönyörûséggel szavalják.
Milyen lélekemelõ szent egyesülésben várja Küry Klára hangversenyét egész
Nagyvárad. Tisza-pártiak, Széll-pártiak, Barabás-pártiak és mindenféle pártiak.
Hálásak
vagyunk színészekhez és színházakhoz egyaránt. Az irodalom már majdnem teljesen
felekezetek szerint osztályozódik. A színészeknél és színházaknál még nincs
„kir. kat. operaház”, „ev. ref. népszínház”, „ort. izr. önsegélyzõ vígszínház”,
stb., stb. Még nincs. És ezért mi
olyan hálásak vagyunk. Magyarországon már ilyenek is bátran lehetnének!…
*
Dér
és fagy és hó és szenzációk. Gõzerõvel és ködben vágtatunk be a télbe… A
celziusok amint nõnek: errõl is, arról is gyülekezik táborba a szánalomraméltók
serege és mi megdöbbenve kiáltunk fel: hajh, a nyomor csak nõni tud!…
Áldassék
azoknak minden cselekedetük, kik egy idõ óta messzebb tartanak ez ámuló
kiáltásnál. Budapesten már az ingyen kenyér, ingyen melegség mellett,
összefonnyadt gyermekeknek ingyen tejet is adnak. S Nagyvárad tavaly is
legelõbb értette meg Budapest után az irgalmasság szavát. És bûnbánóan ismerjük
be, hogy az irgalmasság e derékjei sem ismerik a vallomásokat, csak a haladó humanizmus vallását. És megcsapja
szívünket a hit ereje: A világ mégiscsak halad, s az emberek jobbak lesznek,
egymást szeretõbbek. Már az ingyen tej-nél
tartunk. Világosság Istene! micsoda haladás ez a pénzért árult bûnbocsátó
céduláktól.
Nagyváradi Napló
1901. november 10.
(ae.)
|