123. A SZIGLIGETI SZÍNHÁZ VESZEDELME

Úgy tartjuk, hogy a Szigligeti Színházat komoly, nagy veszedelem fenyegeti. Ez a veszedelem nem kisebb és nem más, minthogy egyszer csak üresen fog maradni. Nem a közönség hagyja el, de menekül belõle az utolsó hatodrangú direktor is, s végrendeletben hagyja meg, hogy nagyváradi színigazgatásra csak az vállalkozzék, aki semmit sem veszthet, vagy akinek többszörösen milliomos csöndes kompánistája van.

Ne tessék csodálkozni!… A bérlet szép, hisz a közönség jó és áldozatkész, rajong a színházért. Az üres ház ismeretlen Nagyváradon. Mind való és igaz. De a helyzet mégis olyannak kezd formálódni, mint amilyennek fentebb jósoltuk.

Költségesebb direkció nincs a nagyváradi színház direkciójánál a vidéken. Nagyváradon kell a legdrágább színtársulatot tartani. Nagyváradon kell - vagy ha tetszik: kellene - a legjobb elõ­adá­sokat produkálni. Nagyváradon kell - vagy ha tetszik: kellene - lépést tartani minden buda­pesti színház mûsorával. Itt kell húszezer koronás primadonna. Itt kell féltucat énekesnõ, két tenorista. Itt kell operaelõadás állami szubvenció nélkül. Itt dirigálják legtöbben a szín­igaz­gatót. Itt van a legkisebb színház. Itt van egész serege a speciális színházi posztulátumoknak. Itt Nagyváradon. Nehéz volna csak egy részét is felsorolni.

Ezek fejében pedig a mindenkori igazgató kap egy kis színházat, s kap egy tagadhatatlanul páratlan, jó közönséget, de amelytõl lehetetlenségeket, csodákat várni nem lehet. Debrecenben s másutt színház van, mely jóval nagyobb a nagyváradinál. Nagyobb cselekvési szabadsága az igazgatónak. Jóval kisebb igényû közönség. Nagy, több ezer forintnyi városi szubvenció. Ingyen fûtés és világítás. A kezelõ személyzetet jórészt a város fizeti. Másutt van zsíros nyári állomás. Az operaelõadások fejében az állam is ad néhány ezer korona szubvenciót. Szóval másutt egész serege van az igazgatók segélyforrásainak, kedvezõ körülményeknek. Itt csak egy részüket soroltuk föl.

És másutt, mindenütt van szeretet, türelem és méltányosság. Nálunk nincs. Nem rég nyílt meg a szezon, ezer kivételes teher nyomja a színigazgató vállát, elõadat nagy áldozatokkal darabokat, melyeknek jövedelme a költségek negyedét ha behozza, s ezzel szemben kiadják a jelszót, nyúzzák le a bõrét a színigazgatónak, mert a tavalyi fûtés- és világítás-számláját még nem fizette meg. A fûtését és világításét, melyet másutt a legtermészetesebb minimumát teszik a városok színházi szubvenciójának!…

Itt s rövidebben nem lehet mindent elmondani ebben a dologban, de lesz még módunk és helyünk rá. De a színház iránt táplált szeretetünk parancsolja, hogy a kíméletlenség és méltatlanság ellen, mely igen-igen veszedelmes helyzetet teremthet, s a nagyváradi színház jövõjét tönkreteheti, [tiltakozzunk]. Most van egy áldozatkész, derék, jóindulatú emberünk, ki teljes buzgalmával dolgozik állandó színészetünk fundamentumán. Csak méltánylást óhajt. Nehogy olyan helyzetet teremtsünk, hogy drága szubvenciók árán sem kapunk színigazgatót és társulatot a nagyváradi színházba!…

Nagyváradi Napló 1901. november 12.