126. KECSKEMÉTHYÉK

A generalizálást, a dedukciókat, az öreg frázisokat rendszerint és mindig és gyöngéd figyelembõl azok számára szoktuk meghagyni, akiknek nehezükre esik a gondolkozás. Tehát a többek között ezeket is ahhoz a hagyaték-tömeghez kívánjuk csatolni, melynek alapját Heine vetette meg a világ klerikálisainak javára.

És mégsem tudunk ez alkalommal lemondani arról a gyönyörûségrõl, hogy egri Kecskeméthy Gyõzõ úr és kuruc esetébõl el ne mondjunk néhány rövid dolgot.

Az egyre hatalmasodó magyar klerikalizmus behálózta a zsenge, tejes-kukorica agyvelejû ifjúságot. Behálózta, elvadította, megrontotta. Kicsalta a fórumra, fegyvereket adott a gyermekek kezébe… És a kiskorú, szegény, vak gyerekek serege megzavarodottan kezdett hullámozni, országot restaurálni, erkölcsöt építeni, keresztet menteni, zsidót ütni…

Régibb munkája ez már a reakciónak. Takács Zoltántól egri Kecskeméthy Gyõzõig a félrevezetett diákok mindig üldözték a kozmopolitizmust, az erkölcstelenséget, a nemzetiet­len­séget, a hazátlanokat és lelketleneket. Takács Zoltántól Kecskeméthy Gyõzõig a megrontott ifjúság nemzeti kaszinóbeli, feudális urakhoz, selyem reverendákhoz dörzsölõdõ vezetõi mind-mind eljutottak oda, ahova a gonosz gyûlölködés és hülyeség vezetni szokott.

Istenem, hányszor remegett meg a szívem magamnak is a kétségtõl, mikor Kecskeméthyék átkaikat dörögték eget verõ lángolású beszédeikben a Szemere Miklós asztaltársaság, keresztény nagybizottság lakomáin és egyéb lakomákon! Mikor rút szibaritavázaknak kereszteltek bennünket e tüzes lelkû ifjak! Hányszor remegett meg a szívem a kétségtõl: vajon nekem van-e igazam, ki közönséges téli kabátot hordok vagy Kecskeméthyéknek, kik ujjatlan kuruc szûrt viselnek?!…

És mégiscsak nekem van igazam. Kecskeméthy is ujjas szûrben szökött meg. És ha következetesen nemzeti maradt Kecskeméthy Gyõzõ, ennek a szûrnek ujja be van kötve, s benne viszi a deficites Budapest kis félmillióját…

De mi lesz most már a nagy misszióval? A nagy misszióval, melynek lelke Kecskeméthy volt? Mi lesz a hon keresztény alapokra leendõ fektetésével? Mi lesz a nemzeti géniusz feltámasztásával? Mi lesz az erkölcsök megtisztításával, a kuruc-brigáddal, a nagy nemzeti ideálok megvalósításával?

Óh szörnyûség, hogy a nemzetek életében milyen kis dolgok bírnak tragikus, fátumszerû befolyással! Óh szörnyûség, hogy mit tett Gyõri István. Mert ha Gyõri István óvatos, Kecskeméthy nem dézsmálja meg a táskát, s nem hagy itt bennünket nagy bizonytalanságban, a nagy missziók legelején!…

Ki pótolja most e nagy missziók lelkét? Van-e még vajon Kecskeméthyje a nemzet-mentõ ifjúságnak?

…Valójában pedig fáj, nagyon fáj nekünk ez a gúnyolódás… Érezzük a nagy szégyen súlyát, mely sok száz jobb sorsot érdemlõ, félrevezetett fiatal ember lelkét kell, hogy most betöltse.

Csak látná be már végre minden ifjú ember, akár pelyhes állú egyetemi, akár másféle õsz-szakálú gyermek, hogy ami a klerikálisoktól jõ, az mind bûn, butaság, rosszaság és veszedelem…

Nagyváradi Napló 1901. november 16.

Ady Endre.