Valamelyik
erdélyi nagyasszony százhúsz évvel ezelõtt levelet írt egy nyíri barátnõjének.
A levélben rendkívül elmés, régi magyar úriasszonyi módon, közvetlen hangon
tesz néhány elmés kiszólást az õ sivár, léha koráról, melybõl kifogyott a
szeretet, derû és melegség. Mióta gondolatait papirosra tudja róni az ember,
bizony egyebet sem tesz. Panaszkodunk, hogy kezdetben vala az éden, s utána
jött és maradt a bûn. Hogy az aranykorszak vasra változott. Hogy melegtelen,
sivár, derûtlen a jelen. Egyebet sem teszünk és írunk a panasznál… És egyéb
fegyverünk sem volt és nincs most se a hitnél. Hiszünk abban, hogy minden megváltozik. A panasz és a hit végig
fogja kísérni haláláig az emberiséget s a Madách eszkimója haldokolva arra fog
gondolni: milyen szép világ volt,
mikor több volt a fóka, s milyen szép
világ lesz, mikor több lesz a fóka. Mert kezdetben vala az
éden, s utána jött a bûn, s a bûn után mindig csak jönni fog ismét az éden…
*
Azt
a bizonyos, „régi jó világot” már kompromittálni sem kell, annyira
kompromittálták. Az éden hite is igen
gyöngécske már. A másik hit azonban nem gyöngül: a változás jobb lesz. Ez a kis rögeszme teszi
pokollá és mulatóhellyé e földet, termeli a bölcseket és bolondokat, az
erényeseket és bûnösöket, mindent, mindent… Dési Géza dr. a múltkor az õ
varázsos hangjával keltette életre a köveket, s az õ írása klasszikus
kifejezése volt a múlt és a jövõ között örökösen töprengõ emberi lélek
sorsának, a panasznak és a hitnek…
*
A
múlt nem volt jobb, mint a jelen. De a jövõrõl már ezt sohsem merjük állítani.
A jövõ - ezt mi annyi szeretetreméltósággal hisszük - csupa igazság, szeretet
és boldogság lesz. Elmúlik a nyomor, a betegség kínja, a gyûlölet, a butaság,
az embertelenség, a katonaság, a zsarnokság, a kontárság, a vámpanama, a
néppárt, a pótadó és minden egyéb csapás…
*
Eljön
az idõ és - hogy az aktualitás kötelességének is eleget tegyünk - mikor
Magyarországon is divatba jön a nagykorúság. Mindenféle politikusok nem fognak
mindig csak gyermekeskedni. Eljön az idõ, mikor a zálogházasdi játék nagyon
komoly játék lesz. Eljön az idõ, mikor egy pár budapesti lap nem fogja a
budapestinél sokkal komolyabb és elõkelõbb vidéki kritikát bírálni merni, míg õ
maga primadonnácskák éjjeli szekrényébe is belekotorász. Majd akkor a deficites
fõvárostól ifjú klerikális vezér nem lophat félmilliókat. A Timonok vizsgadíj
nélkül vizsgáztatnak. Nagyvárad költségvetése fölött nem siklanak el két-három
órácska alatt. Százkilencvenhat jelöltnél kevesebb, de érdemesebb jelentkezik
harminc és egy pár városatyaságra. Sok minden másképpen lesz, csak lesni kell
reá!…
*
Különben
pedig ideiktatjuk a hét legnagyobb kontrasztjainak egy ici-pici percentjét:
A
szédelgõ Wallburg br. esetérõl naponként két hasábot írtak a lapok, az ingyen
kenyérrõl két sort.
Sauer-Csáky
gróf Hofrath becsapta az aranyóráját, s kiváltotta mindjárt, sok-sok ezer ember
elvitte a zálogházba utolsó vánkosát, s tudta, hogy nem tudja kiváltani soha.
Egri
Kecskeméthy Gyõzõ harcolt a nemzeti ideálért, s félmilliós sikkasztó lett egy
huszadrangú brettli-némberért.
San-Toy elõadásán éhes szemû habitüék
kidülledt szemmel, ragyogó arccal néztek és hallgattak „egy kicsi, két kicsi,
’rom kicsi, négy kicsi, öt kicsi, hat kicsi nõt”, távolabb három utcával éppen
akkor mentettek ki a lángok közül „egy kicsi, két kicsi, ’rom kicsi”…
harminchárom apátlan, anyátlan szegény kis árva gyermeket…
Cyrano de Bergerac minden volt és
semmisem. San-Toy minden, csak nem
színdarab. Cyrano elbukott, mint ember és Nagyváradon, mint színdarab is, San-Toy diadalt aratott és közönséget.
Nagyváradon
városatya-választás lesz, s van vagy két ember, aki nem jelölt…
Elég
is tán a kontrasztokból. Mert ha harmóniát kívánnának, abból keveset tudnánk…
Nagyváradi Napló
1901. november 17.
(a.)
|