Szombati
Kecskeméthyék címû cikkünkre a Tiszántúl választ ír, melyre a cikk
írója így felel:
Kivételes
jó érzés fog el, mikor az én kicsi erõm s egyszerû szavam is meg tudja vadítani
a klerikális sereget. Ez a tábor, minél jobban sziszeg és köpköd, annál
biztosabban érte a szeg fejét az ütés. És én - igaz hittel mondom - meggyõzni
akarást, polémiát, õszinte vitázó kedvet soha, de soha nem vártam azoktól, akik
ellen - gyönge karral, gyönge szóval bár - harcolni a legszebbnek tartom az
összes kicsi emberi tennivalók között. Meggyõzni-akarást, érveket, komoly
disputát sohase mertem remélni a Tiszántúl-tól
sem, de eddig bíztam valami másban. A Tiszántúl
emberei többnyire olyan vélemény-formálásra adtak nekem adatokat, hogy õk, ha
megtévesztetten, vagy a kenyér kötelességébõl a veszedelmet szolgálják is, de
jó ízlésû emberek, akik nem rabolnak egész könnyen tisztességet és becsületet.
A Tiszántúl-nak az a cikkírója, aki a
Kecskeméthyék címû cikkemre
válaszolt, ezt a hitemet megingatta, s errõl vallomást tennem igazán nagyon
fájdalmas nekem. A Tiszántúl-nak e
cikkírója furfangos módon meggyanúsít, hogy engem beteggé tett a kanonokok pöre… Szegény fejem, ha nem okozna neki
egyéb fájdalmat semmi, a kanonok urak pörénél: de nem koccannék össze soha a Tiszántúl-ékkal. A cikkíró jól tudhatja,
hogy a kanonok urak „becsületsértési” pörében minden lépésem az ügy bírói
tárgyalásának sürgetését célozta. Mit akarnak hát a betegségemmel? Tudtommal
eddig a betegség nem volt állandó klerikális tõke, legfeljebb mikor a keresztes
háborúk idejében becipeltek egyik-másik fajából néhányat!… Hát a betegség kevés
ahhoz, hogy az ellenséget kíméljük, s többet
akarunk?… Ezt a többet - elég ifjú
koromra tekintettel - engedjék el még énnálam!… A szellemi betegségre tett
bárgyú viccre pedig nekem ismét csak a vatikáni index a tanúm. Akik arra
kerültek, mind betegek voltak az Önök szemében. Végül pedig - az Önök közül a
legharciasabbnak szól - én csak megkímélem egy darabig a reverendát, de tán
viselõinek kötelessége volna ez?…
Nagyváradi Napló
1901. november 19.
Ady Endre.
|