|
Ha
Pobjedonoszcev, az orosz pápa, kihirdetné Husz János szentté avatását, az
semmivel sem kelthetne több csodálkozást, mint hogy habsburgi felség készíttet
szobrot Bethlen Gábornak, s a puritán Debrecen emelt volt a korhely Vitéz
Mihálynak, ki Csokonai néven ismeretes.
Nincsen
ebben semmi új, semmi rendkívüli. Az idõ
elégtétele igazság, s csak arra nézve frázis, akinek az idõ ad elégtételt,
mert ennek már az ítélet harsonájáig elégtételt nem ad semmi. Olyanformán lehet
hát ezt az elégtételt definiálni, hogy az emberiség minden tragikus alakjáról a
jövendõ idõ leszedi a tragikus gyászát s beragyogja fénnyel.
Az
idõ az ilyen igazságszolgáltatást nemcsak azoknak adja meg, kiknek nevük van. Megadja minden tragikus
alaknak, ha még ötszörte névtelenebb is. Tragikus alak pedig rengeteg sokaság
volt és lesz mindig. Minden alak tragikus és tragikum hõse többé-kevésbé. De
fõképp azok a tragikus alakok, akik a megszokással és sablonnal összeütköznek.
Nem csak a Bánk-bánok voltak ilyenek. A tragikuma talán nagyobb annak a
gyár-rabszolgának, aki érzi és meg akarja változtatni a rabszolgaságát, s aki
munkájáért megérdemelt viszonzást mer követelni.
Tragikus
hõs a pap, ha belé csak egy-egy Savonarola is szorult. Tragikum hõse a kis
varróleány is, ki férjhez nem mehet, de jussát meri kérni a szerelembõl, s így
szokás és sablon szerint elbukik. Légiója él körülöttünk a tragikus alakoknak.
Alig-alig van ember, kinek a lelke alá a sablon és megszokás zsarnoksága
máglyát vagy egyszer nem gyújtott, s ki Husz Jánossal egyszer ne sóhajtott
volna már így:
-
O sancta simplicitas!
Akiknek
tragikuma súlyosabb a könnyen elviselhetõnél, valami gyönge elégtételhez
juthatnak a hír által, hogy az oroszok pápája szentté készül avatni egy máglyán
hamvadt hajdani való eretneket.
Minden
tragikus hõs eljut ilyen elégtételhez, csakhogy a nevesebbek elégtételébõl üt
lármát a világ… De megkapni megkapja az elégtételt mindenki. Még Gyõri István
is meg fogja kapni azért, hogy õ csak olyan lelkiismeretes mert lenni szolga
létére, mint a nagyságos tanácsnok úr, vagy elöljáró úr. Megkapja az elégtételt
mindenki, habár a legtöbben azt mondhatják rá, hogy akkor, s az ilyen elégtételt süssék meg.
Szentekké
ugyan nem avatják az összes tragikus alakokat. De a szenttéavatás is csak
kovász egy még késõbbi elégtételre. Ez majd az, és akkor lesz, mikor a
szenteket is besorozzák - mert be fogják sorozni az emberek közé. Mikor majd mind emberek
leszünk, s az emberi dolgokat
mindenki megérti és megbocsátja: nem lesz egyetlen tragikus alak sem. Ez kérem,
majd a holdban lesz így…
Nagyváradi Napló
1901. november 22.
(ae.)
|