|
Nagyvárad
volt tavaly az elsõ vidéki város, melynek társadalma sietett az ínség, nyomor
és a legszörnyûbb emberi kín, az éhség
jajszavára megnyitni az irgalomnak s kenyérnek templomát.
Nemes
és szent cselekedet volt. A jó szívek mind összesereglettek s a zord, hosszú
téli napok alatt nem volt az életnek olyan összetörött ínségese, ki ha
mindennapi kenyerét kérte, az neki meg nem adatott volna.
Itt
állunk ismét kezdetén az ínség és éhség szomorú idejének, mikor százak tekintenek
könyörgéssel és reménnyel a jó szívek tavaly megkezdett munkájának folytatása
elé.
Az
elsõ lépés megtörtént az idén is. Egy értekezlet, melyen az ingyen kenyér
eszméjének tavalyi legelsõ propagálói vettek részt, kimondta az áldásos akció
szükségességét.
Az
elsõ ébresztõ hangnak támadtak is visszhangjai. Néhány nemes, jótékony lélek
lerótta már a maga irgalmasságát és adóját, de a fenyegetõ ínséges idõszak
olyan közel van már, s a nagy misszióra olyan kevés eszköz!…
Nagyváradnak
intelligenciájában és humanizmusában kiváló és kipróbált társadalma még mindig nem mozdult meg egész
teljességében, hogy az ingyen kenyér intézménye e télre is biztosítva legyen.
Nem akar ez szemrehányás, csupán figyelmeztetés
lenni.
Mint
amennyi szeretettel szegõdtünk tavaly is a nemes, humánus misszió szolgálatába,
akként tesszük ezt most is, mikor fölszólítunk mindenkit, akinek módjában van,
adakozásra a nemes célhoz.
A
Nagyváradi Napló minden legkisebb
adományt is örömmel nyugtat és közvetít.
Nagyváradi Napló
1901. november 24.
|